Aki egyetlen életet megment, az egész világot változtathatja meg.

A második világháború szörnyűségei között, ahol a tömeggyilkosságok, a tervszerű népirtás és a megdöbbentő atrocitások uralták a mindennapokat, léteztek olyan emberek, akik a legnagyobb megpróbáltatások közepette sem veszítették el emberségüket. Ők voltak azok, akik saját életüket kockáztatva segítettek az üldözötteken. E sötét korszak egyik kiemelkedő magyar hőse Reviczky Imre m. kir. alezredes, akit sokan a "magyar Oskar Schindler" néven ismernek. Az ő áldozatos embermentő tevékenységéről sajnos meglehetősen kevés szó esik a hazai közvéleményben, különösen a fiatalabb generáció körében. Pedig Reviczky alezredes - posztumusz vezérőrnagyi rangban - életútja és rendíthetetlen elkötelezettsége az emberiesség mellett mindenképpen megérdemli, hogy méltó helyet kapjon a magyar hősök panteonjában. Személye örök példát mutat arra, hogy mindig akadtak olyan hazánkfiai, akik a legnagyobb sötétségben is meg tudták őrizni emberi mivoltukat.

A Reviczky család, melynek gyökerei egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza, számos jelentős személyiséget adott a magyar történelem és kultúra színpadára. Kiválóik között találhatjuk a hétéves és az osztrák örökösödési háború bátor harcosát, Jánost, valamint a reformkor kiemelkedő politikai alakját, gróf Reviczky Ádám főkancellárt, aki 1830-tól a Magyar Tudományos Akadémia igazgatóságának tagjaként a hazai tudomány fejlődésért sokat tett. Emellett a család nevéhez fűződik Reviczky Károly, a neves orientaliszta, valamint Reviczky Gyula, a magyar lírai költészet egyik emblematikus alakja is, aki fiatalon hunyt el, mégis maradandó életművet alkotott. A Reviczky család tagja volt Ullein-Reviczky Antal is, az élesen náciellenes diplomata, akit Adolf Hitler "a magyar kormány rossz szellemeként" emlegetett. Antal Horthy kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök megbízottjaként kulcsszerepet játszott az angolszász szövetségesekkel folytatott titkos különbéke-tárgyalásokban. 1944. március 19-én, amikor Magyarországot német csapatok szállták meg, ő stockholmi követként kijelentette, hogy a náci-kollaboráns Sztójay-kormány illegitim, és továbbra is "a független Magyarország utolsó legális kormányát" képviseli. E családi örökség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Reviczky alezredes, több tiszttársával ellentétben, ellenállt a náci ideológia csábításának, és hű maradt a demokratikus értékekhez.

Ezredével együtt részt vett a Románia elleni hadműveletekben, már ekkor tanújelét adva bátorságának és az alárendeltjei iránt érzett felelősségének. A román megadás után 1918 márciusának végén az olasz frontra vezényleték, a Dolomitokba. Reviczky hadnagyot itt érte a padovai fegyverszünet és az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának híre 1918 novemberében. Az összeomlás ellenére november végén Reviczky Imre önként jelentkezett abba a kassai huszárezred tisztjeiből összeállított kis csapatba, amely sikerrel vette fel a harcot a felvidéki területekre beözönlő csehszlovák légiósokkal, egészen Budatinig nyomva vissza a magyar területek megszállásra érkező és túlerőben lévő cseh alakulatokat. 1918. december 3-án azonban a Károlyi-kormány utasítására vissza kellett vonulniuk, így Kassa és Reviczky Imre szülővárosa, Bajnóc is csehszlovák kézre került. A Sátoraljaújhelyre került fiatal hadnagy azonban tovább folytatta az ellenállást, sőt rendkívül nagy merészséggel átlépte a demarkációs vonalat, majd egymagában, fegyveresen visszatért Bajnócra annak ellenére, hogy a csehszlovák hatóságok ekkor már 10 ezer korona vérdíjat tűztek ki a fejére. Az első világháborút lezáró békeszerződések, az országot súlyosan megcsonkító trianoni diktátum után a győztesek verdiktje előírta a hadsereg jelentős részének leszerelését. Reviczky Imrét emiatt számos tiszttársával együtt menesztették az aktív szolgálatból, de csaknem egy évtizedes a képességeinek és tehetségének nem megfelelő testnevelő tanári munka után 1931-ben ismét belépett a honvédség kötelékébe. 1931 és 1939 között Békéscsabán szolgált századparancsnokként. Mint kitűnő minősítéssel rendelkező csapattisztet 1937-ben törzstiszti tanfolyamra vezényelték, amelynek elvégzése után őrnaggyá léptették elő. Reviczky Imre számára nagy elégtétel jelentett, hogy a Felvidék visszatérésekor 1938 novemberében ő is részt vehetett az ünnepélyes kassai bevonuláson. Reviczky őrnagy életében a második világháború kitörése, de különösen Magyarország 1941. június 28-án a Szovjetunió ellen történt hadba lépése jelentette a nagy fordulópontot. A szovjet hadműveletre kijelölt Kárpát-csoport 1941. július elsején lépte át az államhatárt. Reviczky Imre ekkor Királyhelmecen, a Bodrogközi Járási Kiegészítő Parancsnokságon szolgált. Annyira emberségesen intézte a behívandók ügyeit, hogy a kisváros közönsége gyorsan a bizalmába fogadta, és már nemcsak katonai, hanem egyre gyakrabban civil ügyekben is a segítségét kérték. 1941 júliusában a magyar idegenrendészet a német támadás elől Magyarországra menekült több ezer hontalan, vagy "tisztázatlan állampolgárságú" zsidót deportált Kamenyec-Podolszkba akiket átadtak a németeknek; a nácik pedig tömegsírokba lőtték a szerencsétlen embereket. Reviczky Imre, mintha csak megsejtette volna, hogy mi vár rájuk, több, a királyhelmeci állomáson várakozó deportáltakkal zsúfolt szerelvény elindítását is megtiltotta, és azokat visszafordítva sok száz, főleg nyírbátori és környékbeli zsidó életét mentette meg.

A zászlóaljat Kurszk és Dimitrijev körzetében partizánvadász egységként osztották be. Reviczky alezredes határozottan tiltakozott a civil lakosság ellen kiadott megtorló parancsok végrehajtása ellen, és alárendeltjeinek szigorúan megtiltotta a túszszedést, a túszok kivégzését, valamint a civilekkel szembeni atrocitások elkövetését. Számos ilyen akciót, amelyeket lelkiismeretével összeegyeztethetetlen embertelenségnek tartott, egyszerűen elszabotált. Az alezredest e "puhakezűsége" miatt, hogy elkerüljék a nagyobb botrányt, 1942. június 15-én hazarendelték. A harctéri szolgálat helyett - a megszégyenítés szándékával - 1941. május elsejétől a nagybányai X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj élére nevezték ki. A munkaszolgálatot a honvédelemről szóló 1939. évi II. törvény vezette be, mint a magyar holokauszt történetének különleges katonai intézményét. A munkaszolgálatos alegységekbe elsősorban a faji törvények alapján a fegyveres katonai szolgálatból kizárt zsidókat, valamint a "megbízhatatlan" nemzetiségieket és politikailag gyanúsnak minősített személyeket sorolták be. Ezeknek az embereknek fegyver nélkül kellett nehéz és gyakran életveszélyes kényszermunkát végezniük, miközben gyakran a szadista századparancsnokok és keretlegények kegyének voltak kiszolgáltatva.

A munkaszolgálat a háborús években az embertelenség szimbólumává vált; sok zsidó számára a behívás gyakran a végzetet jelentette. Reviczky alezredes, miután átvette a X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj vezetését, azonnal lépett a visszaélések és az emberek kínzásának megfékezésére. A brutalitásra hajlamos alegységparancsnokokat gyorsan leváltotta, és elrendelte, hogy a munkaszolgálatosokat ugyanolyan méltóság és bánásmód illesse, mint a honvédeket. Gondoskodott arról is, hogy az általa irányított katonák hasonló élelmezésben és egészségügyi ellátásban részesüljenek, mint a harcoló egységek tagjai, továbbá bevezette a munkaszolgálatosok szabadságolását, és biztosította, hogy a családtagjaik rendszeresen látogathassák őket. Kíméletlenül lépett fel mindenféle visszaélés ellen, és nem tűrte el az önkényeskedést. Reviczky alezredes zászlóaljához 40-50 ezer, túlnyomórészt zsidó és román nemzetiségű munkaszolgálatos tartozott. Az alezredes emberséges hozzáállását jól tükrözi, hogy a munkaszolgálatosait "uraimnak" vagy "bajtársaimnak" szólította. Nem meglepő, hogy emberei mély tisztelettel tekintettek rá, sokan pedig a megmentőjükként emlegették Reviczky alezredest.

Miután Románia 1944. augusztus 23-án kilépett a háborúból, egy alezredes különleges parancsot kapott: a román munkaszolgálatosokat internálni és átadni a németeknek. Azonban ez a humánus parancsnok nem hajtotta végre az utasítást, hanem inkább bátorította embereit a menekülésre, és egyszerűen elengedte őket. Hasonlóképpen járt el Horthy kormányzó is, aki a 1944. október 15-i, sikertelen kiugrási kísérlete után, a nyilasok hatalomátvétele közepette, szintén lehetőséget biztosított a megmaradt munkaszolgálatosoknak a menekülésre. A retorzió azonban gyorsan érkezett: a nyilas hatóságok 1945. február 27-én letartóztatták, és a sopronkőhidai fegyházba zárták, ahol halálos ítélet várt rá a vérbírósági eljárás során, de a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt végül nem hajtották végre. Reviczky Imrét 1945 után az új demokratikus hadsereghez csatlakoztatták, 1947-ben pedig ezredessé léptették elő. Ám a kommunisták szemében ő "osztályellenség" maradt, így 1949 decemberében kényszernyugdíjazták, majd 1952 tavaszán megvonták tőle a nyugdíját is. A súlyosan megromlott egészségi állapotú ezredes, 75%-os rokkantsággal, hogy családja megélhetését biztosítani tudja, a Tüzelő-kereskedelmi Vállalat szenespincéiben dolgozott rakodóként. Amikor a külföldre menekült megmentettjei értesültek jótékonyuk megalázó sorsáról, nemzetközi sajtóhadjáratot indítottak, amelynek eredményeként Reviczky Imre 1956 októberében, a forradalom küszöbén, visszakapta nyugdíját. A magyar "Oskar Schindler" 1957. február 17-én hunyt el. Temetése katolikus szertartás szerint zajlott, ahol Fischer főrabbi búcsúztatta a hős embert. A Jad Vasem Intézet 1965-ben posztumusz Világ Igaza kitüntetésben részesítette. Izraelben, Tel-Avivban és Cfáton is utca viseli a nevét. A rendszerváltás után Magyarországon posztumusz tábornokká és vezérőrnaggyá léptették elő, Fiumei úti sírkertben pedig egész alakos szobrot állítottak neki. Reviczky Imre hősies cselekedetei révén 40-50 ezer ember köszönhette életét.