Az anyanyelvünk ereje képes arra, hogy összekapcsoljon minket, és megtartson a gondolatainkban. A magyar nyelv hete alkalmából emlékezzünk arra, hogy a nyelvünk nem csupán kommunikációs eszköz, hanem identitásunk szerves része is. Ünnepeljük együtt azokat

Az elkövetkező hónapban a Csemadok környéke színes programokkal és eseményekkel telik meg, ahol az édes anyanyelvünk kerül a figyelem középpontjába. Vetélkedők, seregszemlék és örömteli találkozók várnak ránk, amelyek mind azt hirdetik, hogy az anyanyelvi kommunikáció lehetősége az élet egyik legnagyobb kincse. Az ilyen alkalmak nemcsak a nyelv szépségét ünneplik, hanem közösségünket is erősítik, és emlékeztetnek arra, mennyire fontos megőriznünk és ápolnunk kultúránkat.

A Csemadok Országos Elnöksége 2023-ban újraélesztette a valaha népszerű anyanyelv hete rendezvénysorozatát, amely ezúttal a "magyar nyelv hete" elnevezést kapta. Ez a különleges esemény nem csupán egy hétig tart, hanem 2025. november 13-ától, a magyar nyelv napjától kezdődően egészen december 16-ig, Kodály Zoltán születésnapjáig terjed.

A nyelv az író számára nem csupán eszköz, hanem a létezésének szerves része is – erről beszélgettem egy interjú során, amikor az anyanyelvemhez fűződő viszonyomra kérdeztek rá. De vajon nem így van ez mindannyiunkkal? Más szavakkal élve, a nyelv mindenkié – minden ember egyben teremtője és teremtettje is. Az ember és a nyelve között szoros kölcsönhatás áll fenn: a nyelvet elsajátítjuk, formáljuk és saját ízlésünkre csiszoljuk, ugyanakkor a nyelv hat ránk is, saját vonásainkat is tükrözi. Bizonyos értelemben tehát a nyelv "megtestesülései" vagyunk, és a lényegünk kifejeződése is benne rejlik. Ha a nyelvünk megsérül, mi magunk is szenvedünk; sebeink nyoma a nyelvünkben is megjelenik. Ha szabad nyelvhasználatunkat korlátozzák, akkor a mozgásunkban is akadályoztatva érezzük magunkat, és a lelkünk szárnyalása is meg van metélve. Nemcsak fizikai eszközökkel, hanem a nyelv segítségével is sakkban tartható az ember; a nyelv manipulálása az egyik leghatékonyabb hatalomgyakorlási forma. A diktatúrák éppen ezt az eszközt használták, mivel a nyelv a hatalomgyakorlás egyik fontos színtere, és sajnos a demokráciákban is találkozhatunk hasonló kísérletekkel. Minden író – legyen ez nagyszó vagy sem, mindenesetre tény – szabadságharcos is, a nyelv és a szabad nyelvhasználat védelmezője. De nem csupán az írók állnak ezen a fronton; minden ember a nyelvében – és a nyelve által – találja meg a teljességét. Aki lemond erről, az a teljességről mond le.

A nyelv váltogatása könnyen megy, de az anyanyelvünk elhagyása egy másik történet. Az anyanyelvet nem csupán szavak halmazaként kell felfogni; ez a mi identitásunk, a gyökereink része. Ha ezt feladjuk, valójában egy részünket is elveszítjük. De vajon lehet-e feledni ezt a veszteséget? Nem húzódik-e meg bennünk a kitaszított szülő árnyéka, akit sosem tudunk igazán elengedni? Természetesen, egy jó szakember vagy egy nagyszerű ember is lehet, aki elhagyta anyanyelvét – érzékeny, szeretetteljes, és tiszteletet érdemlő. Azonban a világot már nem úgy érzékeli, mint korábban; a nyelv elvesztésével egy fontos szűrőt is elengedtünk, amely segít a legmélyebb valóságok és élmények megértésében. Az anyanyelvünk a lélek kulcsa, amely megnyitja az ajtót a transzcendens élményekhez.

Ebből következően soha, egyetlen pillanatra sem merült fel bennem, hogy - noha Szlovákiában élek - három gyermekem közül bármelyiket is szlovák iskolába íratnám. Természetesen mind a négy unokám magyar iskolába jár(t). Ez számomra a legkevesebb, és egyben a legtöbb, amit tehettem - vagy, unokáim esetében: tehettünk - értük. Az anyanyelvemet mindig is olyan kivételes ajándéknak tekintettem, amely életre szóló jelentőséggel bír - talán eleve elrendeltetés is? - éppúgy, mint a szüleim, a nemzetiségem, a szülőföldem, a kultúrám, valamint nemzetem történelme és irodalma. Mindig úgy éreztem, hogy ahogyan a szüleit, úgy ezeket a szálakat sem lehet elvágni; árulás lenne, ha bármelyikkel is elfordulnék. Mellesleg, mindazt, aki vagyok és aki lettem, az anyanyelvemnek köszönhetem (s természetesen más nyelvek ismerete is hozzájárult ehhez). Más szavakkal: a nyelv volt az, ami nevelt és formált - milyen gyönyörű és találó kifejezés az 'anyanyelv'!

"Az a tény, hogy a nyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom és írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható" - idézhetném, idézhetnénk most Kosztolányit. Ha pedig - mintegy felnevelő anyaként - nekem megadott mindent, mért ne biztosítaná ugyanezt a gyermekeim és az unokáim számára is?

Mert hiába változik egyre a világ, ha van, ami az életben soha nem fogja elárulni és cserben hagyni őket, az egyebek mellett - ha okosan gazdálkodnak vele és megragadják mindazon lehetőségeket, melyeket a világ, mi több: más nyelvek, sőt más kultúrák, más világok felé nyit(hat) meg a számukra - az anyanyelvük. Mi okom lett volna hát, s unokáimmal kapcsolatban is megismételve: mi okunk lett volna ezt megtagadnom (megtagadnunk) tőlük, és nekik is mi okuk lenne (lehetne) hátat fordítani neki és elárulni azt?

Az a közhiedelem, amely széles körben elterjedt, különösen a mi tájainkon, úgy tűnik, hogy az érvényesülés mértéke is attól függ, hogy milyen nyelvi készségekkel rendelkezünk. De vajon tényleg csak ez a nyelv függvénye? Az ambíció, a kitartás, a célok és a küldetés tudatossága sokkal inkább meghatározó tényezők. Az én érvényesülésem például nem csupán a szlovák nyelvtudásomon múlik. Ha a céljaim eléréséhez éppen a szuahéli nyelv ismerete a legfontosabb, akkor mit ér a szlovák nyelvben szerzett tudásom? Persze, ha egy kiszucaújhelyi pubban szeretnék sört rendelni, akkor a szlovák nyelvtudásom bizonyára jól jönne. Ráadásul a szlovák irodalom és történelem mélyebb megértéséhez elengedhetetlen a nyelv ismerete. De ahhoz, hogy valóban elmélyedjünk ezekben a témákban, gyakran szükséges a latin, német és magyar nyelv ismerete is. Az igazi tudás és érvényesülés tehát sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, mint elsőre gondolnánk.

Ha gépészmérnökként vagy egészségügyi nővérként szeretném megvetni a lábam Angliában, akkor a pozsonyi műszaki főiskolán vagy egészségügyi szakközépiskolában szerzett tudásom éppen olyan értékes lehet, mint bármely magyar nyelvű intézményben megszerzett diploma. Azonban mindehhez az angol nyelv elsajátítása is elengedhetetlen. Ezzel szemben, ha elképzeljük, hogy egy szlovák iskolába járó magyar anyanyelvű kis elsős mennyire nehéz helyzetben van, könnyen beláthatjuk, hogy neki nemcsak az iskolai tananyagot kell elsajátítania, hanem a tanítás nyelvét is meg kell tanulnia. Ez a kettős teher valóban hátrányos helyzetbe hozhatja őt a szlovák anyanyelvű osztálytársaival szemben. Ráadásul milyen lelki megpróbáltatásokkal kell megküzdenie, amikor nemcsak az új közösség, hanem az új elvárások világába is be kell illeszkednie? Mindez frusztrációt, stresszt és fokozott nyomást jelenthet számára, ami további kihívások elé állítja őt a tanulmányai során.

Természetesen, íme egy egyedibb változata a szövegnek: De van itt még egy másik dimenzió is, ami érdemes a figyelmünkre. Mindennapi tapasztalataink során – nem csupán a helyi szlovák nyelvi hatások és kényszerek következtében, hanem az anyaország és a tágabb magyar nyelvterület tükrében is – nyelvünk folyamatosan változik és alakul. Ez a dinamika nemcsak a nyelv gazdagodását és alkalmazkodóképességét tükrözi, hanem sajnos elbizonytalanodásra, gyengülésre, sőt, néha a nyelv feladására utaló jeleket is hordoz. Elég csupán rápillantani a sajtónk és a tömegtájékoztatási eszközeink nyelvi stílusára, amely gyakran elnagyolt, és nem ritkán hajmeresztő hanyagságot mutat. A nyelvi divatok követése is sok esetben kóros és káros irányba tereli a nyelvhasználatot. Ugyanakkor, ha optimisták vagyunk, ezek a hatások lehetőséget adhatnak nyelvünk bővülésére és gazdagodására is, lehetővé téve, hogy életünk folyamatosan változó valóságának új jelenségeit befogadjuk és kifejezésre juttassuk. Ez pedig arra figyelmeztet minket, hogy mennyire fontos a nyelvművelő törekvéseink folyamatos mélyítése és erősítése.

Mondják, hogy a madarat a tolláról ismerjük fel... de az emberek esetében - és hadd tegyem hozzá: a közösségek vonatkozásában is - a nyelvük árulkodik róluk. Az utóbbi évtizedekben azonban, különböző szinteken, mindez erőteljesen megingott és szétesett.

Az, amit Illyés Gyula "összemosolygás nyelvének" és "a titkon össze-világló könnyek nyelvének" nevezett, valójában a hűség nyelve, amely számunkra mindig is kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ezt a gondolatot írástudóink, így a (cseh)szlovákiai/felvidéki magyar költők és írók is rendre hangsúlyozták. Engedjék meg, hogy e fontos alkalmon, a magyar nyelv ünnepén, felidézzem a költők, mint Bábi Tibor, Dénes György, Ozsvald Árpád, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Bárczi István, Kulcsár Ferenc, Varga Imre és mások szellemi örökségét, valamint prózaíróink időtálló, nyelvünket védő vallomásait, amelyeket feledni nemcsak méltatlan, hanem bűn lenne. Ahogyan Bárczi István is figyelmeztetett évtizedekkel ezelőtt a Védj a gonosztól című versében: "Csak évtizedek, s új haza épül. / Eltűnt a nádas, házról a nád is. / Felcseperedtél szép szobor-ember! / Hát le, a mélybe készül-e grádics? // [...] // Hol van utódod, hogy vele köthess / mához jövendőt - némul az árva! / Játékaiból más világ épül, / jobb a tiédnél, de különválva. // Házad felépült: áldozz oltárán / térdre hullva, hogy élned lehessen. / Esdekelve mormold: védj a gonosztól / Egyetlen mentsvár: édes anyanyelvem."

Valóban, édes anyanyelvünk mindig is a menedékünk marad, amely a legnehezebb pillanatokban - akár a legnagyobb ellenségeinkkel szemben is - védelmet és megnyugvást nyújthat számunkra...

A Csemadok Galántai Területi Választmánya ebben az időszakban rendezi meg az Anyanyelvi Napok idei programjait. A rendezvények során izgalmas anyanyelvi vetélkedőre, mesemondó- és versmondó fesztiválra is sor kerül, és decemberben a várva várt Mikulás is ellátogat hozzánk. A programokat a Vágsellyei és Galántai járás különböző helyszínein tartják, így garantáltan mindenki talál kedvére valót.

A programsorozat második állomása a mesemondó fesztivál, amely két helyszínen várja az alsó tagozatos tanulókat. December 3-án Galántán a Galántai járás, míg december 4-én Zsigárdon a Vágsellyei járás 1-4. évfolyamos diákjai mutathatják be legkedvesebb meséiket. A jelentkezési határidő november 25.

Az iskolások és óvodások számára szervezett rendezvénysorozat utolsó állomása a versmondó fesztivál lesz, amelyre 2025. december 9-én kerül sor Galántán. A diákok két különböző kategóriában mérethetik meg magukat: az első kategóriában az 5-6. évfolyamosok, míg a másodikban a 7-9. évfolyamosok léphetnek színpadra, hogy előadják kiválasztott verseiket. A jelentkezés határideje november 30.

A szervezők szívélyesen hívják és várják a tanulókat, tanárokat és szülőket egy felemelő, hagyományőrző rendezvénysorozatra, ahol a magyar nyelv iránti szenvedély, a tehetség kibontakozása és a közösségi élmények megélése áll a középpontban. December folyamán a galántai Kodály emlékhelyeken több koszorúzási eseményre kerül sor, melyek során együtt tiszteleghetünk a kultúra és a zene világának nagy alakjai előtt.