Az első olyan híresség, akinek különleges élete miatt nőtársai irigykedve néztek rá – Julia Apraxin megdöbbentő története.

Julia Apraxin, az orosz arisztokrácia sarja, aki Batthyány feleségeként élt, merészen formálta saját sorsát. Bátor döntéseivel és szabad szellemű életvitelével nemcsak saját korának konvencióit rúgta fel, hanem női példaképként is szolgált, megtestesítve a függetlenség és önrendelkezés eszményét. Élete és választásai révén a társadalmi normák határait feszegette, így valóban megelőzte a korát.

Julia Apraxin élete olyan volt, mint egy izgalmas regény, tele szenvedéllyel és botrányokkal, amelyeket a korabeli dandyk és gazdag ifjak világa ihletett. Az ő esetében azonban nem csupán a pénz és a hatalom adott neki szabadságot, hanem a nőiessége is, ami a társadalmi normák keretein kívül helyezte őt. Apraxin kisasszony nem csupán férjes asszony volt, hanem egy lázadó szellem, aki szembeszegült a korabeli elvárásokkal, és élete során számos botrányos eseményt generált. Az 1860-as évek folyamán a sajtó szinte napi rendszerességgel cikkezett róla, hiszen életstílusa, amely a kor szokásai szerint elképzelhetetlen volt egy nő számára, folyamatos figyelmet keltett. Apraxin története mára sokak számára feledésbe merült, pedig érdemes újra felfedezni. Az ő bátor kiállása a közerkölcs ellen és a társadalmi normák meghaladása nem csupán érdekes, hanem inspiráló is. Julia Apraxin 15 perces hírneve tehát jóval több, mint csupán egy múló szenzáció; az ő élete a női szabadság és a lázadás szimbóluma, amely a mai napig tanulságos lehet.

Mátay Mónika történész 2009-ben publikált egy figyelemre méltó írást Julia Apraxinról, amelyben részletesen bemutatta ezt az orosz származású, ám a magyar identitását büszkén vállaló arisztokratát. Az írás során Mónika feltárta Julia életének fontosabb állomásait, és kiemelte, hogyan alakította a nő sorsa a két kultúra találkozása.

A korabeli sajtóban igazi botrányhősnőként tűnt fel, ma pedig valószínűleg celebként emlegetnénk. Batthyány Apraxin Júlia mindennel szembement, amit a női erények alapköveiként tartottak számon. Házasságtörő feleség, gyermekeit elhagyó anya, szenvedélyes kalandokba bonyolódó szerető, feltűnési viszketegségben szenvedő, könnyelmű hölgy, aki saját osztályát hátrahagyva igyekezett érvényesülni a színház és az irodalom erkölcsileg megkérdőjelezhető világában.

Julia Apraxin neve szorosan összefonódott a kicsapongásaival, amelyekről szinte mindenki beszélt a városban. Bátorsága, ami egy férfi számára is elismerésre méltó lenne, nőként különösen figyelemre méltóvá tette őt. A társadalmi normákkal szembeni lázadása és a korlátlan szabadság iránti vágya tökéletesen tükröződött egymásban, így Julia Apraxin joggal tekinthető az első magyar nődandynek. Ebben az időszakban a dandyizmus, más néven arszlánizmus virágkorát élte, amely a török eredetű „arszlán” szóból származik, jelentése 'oroszlán', de a kifejezés a divat iránt elkötelezett, piperkőc férfiakra is utalt. Nyugat-Európában már régóta népszerű volt ez a pillanat örömét kereső életstílus, amely a tökéletesség és a különféle élvezetek hajszolására épült. Az idősebb generációk azonban nemcsak lenézték ezt a trendet, hanem az általános erkölcsi romlás egyik szimbolikus megnyilvánulásaként is értékelték.

Julia Apraxin születési időpontja homályban maradt, egyes források 1825-re, míg mások 1830-ra datálják a világra jövetelét. Annyi bizonyos, hogy Bécsben, egy orosz arisztokrata család tagjaként látta meg a napvilágot; apja a cár diplomatájaként szolgált. 1837-ben visszatértek Oroszországba, de a családi körülmények hamarosan megváltoztak: a szülők elváltak, és Julia édesanyja Esterházy József grófhoz ment feleségül, ami miatt együtt Magyarországra költöztek. Habár elsősorban a Pozsony melletti Cseklészen éltek, gyakran megfordultak Pesten és Bécsben is. A kislány Júliáról ekkoriban készült festmény már sejtette, hogy egy különleges egyéniség bontogatta szárnyait, hiszen a tekintete árulkodott arról, hogy nem mindennapi lélek rejtőzik benne. Családja nagy hangsúlyt fektetett tanulmányaira; Julia elméje élénk volt, és a tudományok, valamint a művészetek iránti érdeklődése már fiatal korában megmutatkozott. Gyermekként nyelveket, filozófiát, irodalmat és asztronómiát tanult, majd felnőttként jogot, történelmet, valamint anatómiai előadásokat is rendszeresen látogatott, soha nem hagyva abba a tanulást.

Julia Apraxin életét és művészetét a mély irodalmi és színházi vonzalma határozta meg. Már tizenhét éves korában nekiállt első regényének megírásának, és ez a szenvedély végigkísérte élete során. Noha maradandó alkotásokat nem hozott létre, számos színdarabot, regényt és elbeszélést írt. Műveit a naiv romantika jellemezte, édes-bús nyelvezettel és valóságtól elrugaszkodott csavarokkal, a hazafiság és a közösségi összefogás hangsúlyozásával. Hősei gyakran szélsőségesen gonosz vagy éppen ellenkezőleg, irreálisan jó emberek voltak, akik az önfeláldozás mintaképeivé váltak. Bár vígjátékokat is írt, a kortárs sajtó folyamatosan megjegyezte, hogy humorérzéke korántsem volt példamutató, sőt, kifejezetten gyengének tartották a komikus elemeket tekintve Julia Apraxin munkásságát.

Bár a férfiak szinte körülrajongták, Julia Apraxin nem volt a klasszikus értelemben szép nő. Erejét nem a külső vonzerejében, hanem a magabiztos fellépésében és a tekinteteket azonnal magára vonzó megjelenésében találta. Azt mondták róla, hogy amikor belépett egy helyiségbe, azonnal rászegeződött mindenki szeme. Magas, kifejező tekintetű, és élénk arcszínű nő volt. Viselkedése temperamentumos volt, beszéde teátrális, és ruhái feltűnőek, a legfrissebb divat szerint választva. Minden egyes darabot gondosan kiválasztott, hogy a figyelem középpontjában álljon. Jelenléte szinte eseményszámba ment; úgy tűnt, mintha az idő is megállna, amikor belépett valahova. Temperamentumát jól tükrözi, hogy 1848-ban, amikor a forradalom és szabadságharc kitört, Julia és barátnője, Szapáry Georgina férfiaként próbált beállni a honvédek közé, hogy támogassák a függetlenség ügyét. Ám a merész tervük végül meghiúsult, mivel lelepleződtek, de ez is csak tovább növelte Julia hírnevét.

Julia Apraxin 1849 októberében ment férjhez Batthyány Artúrhoz. Az elkövetkező öt évben öt gyerekük született. Ekkoriban Bécsben élt a család, és botrányoktól mentes, átlagos arisztokrata életet. Aztán 1860-ban Pestre költöztek, ami több változást is hozott a nő életében: egyfelől addigra már elhidegültek egymástól a férjével, ami a válásukhoz vezetett, másfelől ekkor vált a pesti társasági élet egyik meghatározó, bohém módra botrányos alakjává. Elsősorban művészekkel és a művészeteket pártoló arisztokratákkal barátkozott, szalonja népszerű volt a köreikben. Rendszeresen megfordult ott többek között Prielle Kornélia, az első női lapszerkesztő, Kánya Emília, Liszt Ferenc és Jókai Mór is.

Miután a házaspár között feszültség alakult ki, a feleség úgy döntött, hogy otthagyja a férjét, aki már régóta hanyagolta őt, sőt a gyermekeit is. Ekkoriban gyakran bonyolódott különféle romantikus kalandokba, amelyeket nem rejtett véka alá. Különösen kiemelkedett az életéből Vécsey József báró, aki állandó szeretője volt. Azonban a báró megbízhatatlansága végül a kapcsolatukat is tönkretette, amikor egy balerináért cserben hagyta őt. Ez a fájdalom annyira mélyen érintette a hűség fogalmát csak felületesen ismerő nőt, hogy öngyilkossági kísérletet tett, de szerencsére időben sikerült megmenteni. Nem sokkal ezt követően azonban ismét felbukkant az életében a szerelem, amikor megismerte a Budai Népszínház igazgatóját, Molnár Györgyöt.

A következő évek a nő életében a színház világát formálták: sorra születettek a színdarabjai, melyeket változó fogadtatás övezett a színpadon. Nem egy olyan alkotása akadt, amelyet a kritikusok fanyalgó szavakkal illettek, ám a közönség soraiban mégis népszerűségnek örvendett. Különösen figyelemre méltó volt, hogy ő maga is gyakran fellépett a színpadon, ekkor vette fel a Budai Júlia művésznevet, amiért saját társadalmi köre megvetően nézett rá, hiszen egy arisztokratának csepűrágónként fellépni nem éppen tiszteletreméltó teljesítmény. Julia Apraxint azonban nem zavarta az arisztokrácia megvetése, sőt, éppen ezért folytatta a színészkedést. Továbbá, aktívan támogatta a Budai Népszínház működését, és bőkezű patrónusként megalapította a Budai Lapok című szépirodalmi hetilapot, amelyben maga is rendszeresen publikált, ezzel is gazdagítva a kultúra világát.