Az osztrák himnusz dallamára éneklő magyar fiú, akinek emlékét Magyarország homályába borította az idő.

- Kicsit féltem attól, hogy nem tudunk majd beszélgetni az osztrák férfi-kézilabdaválogatott utolsó Eb-selejtezője előtt négy órával, itt, Grazban. Ön azonban megnyugtatott, jöjjek csak nyugodtan. Egy magyarországi újságírónak ez azért szokatlan helyzet.

- Ausztriában egészen másképp zajlanak a dolgok - kezdte el mesélni történetét Albek József. - Igen, ez valóban az utolsó kvalifikációs mérkőzésünk (melyet Ausztria 34-33-ra megnyert Svájc ellen), de az esti eredmény ellenére már biztosan ott leszünk a 2026-os Európa-bajnokságon. Ha most azt kérdezné, hogy ha ezen a meccsen múlna a kijutás, beszélgetnék-e önnel, a válaszom határozottan igen. Itt ugyanis egy dologra helyezik a hangsúlyt: a teljesítményre az edzéseken és a mérkőzéseken. A többi részlet nem igazán izgatja őket. Viszont tudom, hogy Magyarországon ez a helyzet egészen más. Ott a szabályok kicsit szigorúbbak.

- Pedig nehéz csoportban voltak, a németekkel, a svájciakkal és a törökökkel kellett megküzdeniük. Ennek ellenére öt mérkőzés után kijutottak. Ezek szerint könnyű volt a selejtező?

- Nem. Svájcban az utolsó pillanatban sikerült döntetlent elérnünk a mérkőzésen, a német csapat ellen hazai pályán is ikszeltünk, míg a törököket kétszer is legyőztük. Németországban viszont nem volt esélyünk a győzelemre. Ennek ellenére Ausztria számára hatalmas eredmény, hogy újra részt vehet az Európa-bajnokságon. Különösen figyelembe véve, hogy egy évvel ezelőtt már csak hajszál választott el minket a párizsi olimpiai szerepléstől. Abban az országban, ahol a kézilabda sohasem volt és valószínűleg nem is lesz a legnépszerűbb sportág, elképesztő, hogy hetekkel korábban elkeltek az összes jegy a grazi mérkőzésre. Amúgy is nagyon kötődöm ehhez a városhoz. Itt nőttem fel, de most egy sorsfordító lépés előtt állok, ami akkor is érvényes, ha váratlan események történtek velem.

- Mik voltak ezek?

Nemrégiben írtam alá az új szerződésemet a svájci Kreuzlingen csapatánál.

Nyolc új játékos érkezésével izgalmas lehetőségek nyíltak meg számomra, de sajnos a szerződésem végül füstbe ment. A svájci csapat felajánlotta, hogy a másodosztályban játszhatok, azonban nemet mondtam, ami nem okozott gondot, hiszen a váratlan helyzet következtében a szerződésem érvénytelen lett. Jelenleg új klubot keresek, és van egy ajánlatom Magyarországról, de a görög bajnokság élcsapatával is tárgyalok. Németország is a lehetőségek között szerepel. Szívem szerint Magyarországra mennék, hiszen a bajnokság ott igazán erős, és a nyelvet is beszélem. Ráadásul sok ismerősöm él ott, akikkel együtt játszottam a magyar junior válogatottban. Ugyanakkor néha azt érzem, jó lenne kilépni a komfortzónámból. Ezért vonz a görög lehetőség is, hiszen a görög férfi kézilabda fejlődés alatt áll, és ők is részt vettek az Európa-bajnokságon, tehát biztosan nem süllyednék el ott. Bár a görög bajnokság színvonala a magyarhoz képest alacsonyabb, a kihívások izgalma és az új élmények lehetősége vonzó.

A kisfiú élete, aki a szerbiai Adán látta meg a napvilágot, tele volt különleges élményekkel és kihívásokkal. A Duna-parti városban, ahol a magyar kultúra és a helyi szerb hagyományok keverednek, felnőve a kisfiú szívében mélyen gyökerezett a haza iránti szeretet. Gyermekkorát a barátságos utcákon való felfedezések, a szomszéd gyerekekkel való játék és a nagymama meséivel töltötte, amelyek tele voltak a magyar népköltészet varázsaival. Az iskolában tanult anyanyelvének szépségeit és az ottani szerb nyelv csengését egyaránt értékelte, hiszen mindkettő hozzájárult identitásának formálódásához. A kisfiú napjai tele voltak a hagyományos ételek illatával, amelyeket a család közösen készített el, valamint a helyi ünnepek színes forgatagával. A falusi rendezvények, ahol a helyiek táncoltak és énekeltek, mély hatással voltak rá, és megmutatták, hogy milyen fontos az összetartozás. Ahogy felnőtt, a nyelvi és kulturális sokszínűség gazdagította világát, és megtanulta, hogy a különbözőségek nemcsak kihívások, hanem lehetőségek is. Az Adán eltöltött évek során a kisfiú életre szóló barátságokat kötött, és megtapasztalta, hogy a közösség ereje minden nehézséget legyőzhet. Az ő története a hovatartozás és az identitás kereséséről szól, amelyben a múlt és a jövő összefonódik.

A kézilabda világa teljesen lenyűgözött. Adán, ahol felnőttem, született a szerb és spanyol válogatott legendás játékosa, Sterbik Árpád, ami igazán különlegessé tette ezt a kis települést. Mindenki, akit ismertem, a pályán akarta látni magát, és miután láttam, milyen szenvedéllyel űzik ezt a sportágat, nekem is megjött a kedvem hozzá. Szerbia nem a gazdagságáról híres, de szüleim mindent elkövettek, hogy nekem és Anna húgomnak boldog gyerekkorunk legyen. Sok barátom a nehézségekkel küzdött, de én igazán szerencsésnek mondhatom magam. Számos sportágba belekóstoltam: fociztam, úsztam, karatéztam, de végül a kézilabda ragadott magával, és úgy éreztem, itt találtam meg a helyem.

Gyakran elgondolkodom azon, mi lett volna, ha Zomboron születek és ott nőttem volna fel. Talán ma már kosárlabdázó lennék, hiszen Nikola Jokic, a sportág egyik kiemelkedő alakja, éppen abból a városból származik. De Ada, a szülővárosom, mindent megadott nekem, amire szükségem volt. Innen indultam el gyerekként Magyarországra. Emlékszem, amikor az Alsóörs gyerekcsapata részt vett a Mikulás Kupán, és akkoriban a helyi edzők felfigyeltek rám. Így fedeztek fel a magyar kézilabda világában. Akkoriban Alsóörs még a Veszprém fiókcsapatának számított, és már ekkor ott játszott Uros Borzas, aki végül a szerb válogatott mellett döntött. Ada sok tehetséget adott a magyar férfi kézilabdának, hiszen Zoran Ilics és a legújabb válogatott tag, Pergel Andrej is onnan származik.

- Kényes témához értünk. Ön hogyan került az osztrák válogatottba? Hiszen testvére, Albek Anna a magyar női nemzeti csapat tagja, így ön is az lehetne a férfiaknál.

Sajnos soha nem kaptam meghívót a magyar férfi kézilabdaválogatottba. Pedig már számos alkalommal képviseltem a magyar junior válogatott színeit, és a NEKA csapatánál kezdtem el a pályafutásomat.

Mindent elkövettem, hogy folyamatosan képezzem magam és fejlődjek. Magyarországon senki sem érdeklődött irántam, de Ausztriában ez másképp alakult. A vezetők felfigyeltek rám, és felajánlották az állampolgárságot, amit örömmel elfogadtam. Ezzel egy új lehetőség, az osztrák válogatott kapuja nyílt meg előttem.

Csalódott emiatt?

- Már nem. 19 évesen más volt a helyzet, mert egy-egy jól sikerült junior válogatott mérkőzés után vártam a telefonhívást. Amikor ezek nem jöttek, új célt kerestem magamnak. Most az a legfőbb vágyam, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek. Nagy álom ez, tudom, de nem megvalósíthatatlan. Ehhez persze be kellene kerülni egy stabil BL-induló csapat keretébe. Én mindig óriási célokat tűztem ki magam elé, mert csak ennek van értelme.

Soha nem vetődött fel benned az a gondolat, hogy a szerb válogatott tagja legyél?

Mivel tizenhárom éves koromban már Alsóörsön zenéltem, Szerbiával, azon belül is Adával, nem volt más kapcsolatom. Gyerekként, Magyarországról nézve, esélyem sem lett volna arra, hogy más kötelékeket alakítsak ki.

Mit jelent ön számára lelkileg egy szerb-magyar férfi kézilabdaválogatott mérkőzés? Amikor egy ilyen eseményre készül, akár a televízió előtt, akár egy világverseny helyszínén, milyen érzelmeket és gondolatokat vált ki önből?

Kívülről szemlélem ezt a helyzetet.

A bennem zajló érzelmek valóban különös és néha nehezen kezelhetőek. Korábban gyakran elmerengtem azon, milyen lenne, ha én is részese lehetnék ennek a kavalkádnak. Ám ezek az érzések mára már háttérbe szorultak. Az én utam más irányt vett, és új kalandok várnak rám.

- Az osztrák férfi-kézilabdaválogatott mérkőzései előtt énekli Ausztria himnuszát?

- Igen. Nyolc éve itt élek, olyan sokat kaptam az országtól, hogy ennyit feltétlenül megtehetek.

Erről nem esett szó, de számomra Ausztria iránti tiszteletemet és hálámat így tudom kifejezni. Ezt a gondolatot akkor is magamban hordozom, ha az anyanyelvem magyar.

Olvastam egy önnek címzett üzenetet, amely névtelen forrástól érkezett. A feladó megjegyezte, hogy a világ összes brazil focistája közül csupán néhányan kerülhetnek be az ötszörös világbajnok csapatába, és mégis, a legtöbben hűek maradnak hazájukhoz, nem keresnek más lehetőségeket. Ezzel a gondolattal arra kívántak rávilágítani, hogy miért választotta az osztrák ajánlatot. Miért nem tudta elfogadni, hogy esetleg soha nem válik válogatott sportolóvá?

- Egy idő után eljön az a pillanat, amikor az embernek a saját igényeit is szem előtt kell tartania, és néha nem árt, ha kicsit önzővé válik. Nem azt állítom, hogy ne lenne szeretetem Magyarország iránt, de a karrierem és a személyes fejlődésem érdekében Ausztria tűnt a legésszerűbb választásnak.

A most búcsúzó szövetségi kapitány, Ales Pajovic látott bennem fantáziát. Mit kellett volna mondani, ha az az ember ajánlja fel az osztrák válogatottságot, aki most a válogatott szövetségi kapitánya? Jöttem. Szerintem Magyarországon akkor már senkit nem érdekelt, mi van Albek Józseffel. De nincs ezzel semmi baj. Anna húgom is biztatott, a családom is mindenben támogatott. Semmit sem bántam meg. Ráadásul ez az osztrák csapat ma már nem a futottak még kategóriába tartozik.

A 2024-es Európa-bajnokság során világossá vált, hogy a valóság néha meglepő fordulatokat tartogat. A magyar válogatott a csoportmérkőzések során veretlen maradt, hiszen Szerbiát, Montenegrót és Izlandot is sikerült legyőznie. A továbbjutás azonban váratlanul megakadt, amikor Ausztria legyőzte őket, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a sportban bármi megtörténhet.

- Igen, ez az osztrák férfi kézilabdázás egyik legnagyobb összecsapása volt, de ugyanezen a tornán a spanyolokat is legyőztük. Hihetetlen élmény volt mindez, ráadásul az olimpiai selejtezőre is sikerült bejutnunk. Néhány évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy jön egy magyar-osztrák férfi válogatott mérkőzés, valószínűleg mindenki csak legyintett volna.

A kérdés már nem csupán annyi, hogy hány góllal diadalmaskodnak a magyar csapat. A 2024-es Európa-bajnokságon bemutatott teljesítmény forradalmasította a kézilabdát hazánkban. Egy olyan szenvedélyt hívott életre, ami korábban ismeretlen volt itt. Négy évvel ezelőtt Grazban, egy Ausztria-Svédország összecsapás alkalmával a csarnok fele üresen tátongott. Ma viszont ez már elképzelhetetlen; a jegyeket szinte pillanatok alatt elkapkodják az izgatott szurkolók.

Mi rejlik a szerb sportágak kiemelkedő teljesítménye mögött? A labdajátékok világában igazi erőműként működnek, hiszen a teljesítményük szinte lenyűgöző. Olimpiai bajnok vízilabdacsapatuk és világbajnok női röplabdacsapatuk nem csupán statisztikai mutatók, hanem a sportágakra gyakorolt hatásuk is megkerülhetetlen. Ráadásul a férfi kosárlabda-válogatott Párizsban játszott döntője az Egyesült Államok ellen emlékezetes pillanatokat hozott a sporttörténelembe. Ez a sikeres hagyomány és az eltökéltség, valamint a kitartó munka mind hozzájárul a szerb sport erejéhez.

A szerb emberek szívük mélyéből szeretik a hazájukat. Szerbiában mindenért meg kell küzdeni, itt nem adják ingyen a sikereket. Ausztriában és Magyarországon sosem tapasztaltam ezt a harcos mentalitást. Nem állítom, hogy ott könnyebb az élet, de a légkör egészen más. Gyakran hallani a Balkán-mentalitásról, és valóban létezik ez a jelenség. Szerbiában a sport a kitörés kulcsa; egyetemi diploma önmagában nem elég, hiszen a diplomás munkavállalók is gyakran alacsony bérért dolgoznak. Viszont ha valaki élsportolóvá válik, akkor megnyílik előtte a világ kapuja. A szerb emberek tudják, hogy ha keményen dolgoznak, elérhetik a legnagyobbakat, mint Novak Djokovics vagy Nikola Jokics. Látják, hogy a lehetőségek határtalanok. Emellett ott van a nemzetszeretet is; amikor a sportolók hazatérnek a válogatottba, úgy érzik, hogy egy nagy család tagjai lettek. Ha megnézi a szerb válogatott sportolók Instagram-posztjait, ezt a szellemiséget fogja tapasztalni.

- Milyen érdekes, amit mond! Sztojan Ivkovics, a magyar férfi-kosárlabdaválogatott volt szövetségi kapitánya is mindig a család szót emlegette, amikor a nemzeti csapattal együtt volt.

Erről van szó: azok, akikben ilyen mélyen gyökerezik a hazájuk iránti elkötelezettség, nem lehetnek kudarcosak. Úgy vélem, ez rejlik a szerb sport sikerének kulcsában. Más országokban nem tapasztaltam hasonló intenzitású lelkesedést. Persze, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Jugoszlávia csapatsportjai mindig is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ez képezi a sikerük alapját.

A XXI. század kézilabdája valóban olyan, mint egy modern gladiátorharc, ahol a sportolók nem csupán ügyességükkel és technikai tudásukkal, hanem fizikai erejükkel és kitartásukkal is megmutatják tudásukat. Ez a sportág egyre inkább a dinamikus, gyors tempóra és a brutális versenyszellemre épít, ami izgalmas nézői élményt nyújt. A játékosok kemény edzésekkel készülnek, és a pályán a stratégiák mellett a testi épségük megőrzése is nagy kihívás. Az intenzív küzdelmek és a szoros mérkőzések során sokszor határokon átnyúló események is előfordulnak, amelyek még inkább felerősítik a sportág drámai mivoltát. Az ilyen jellegű összecsapások nemcsak a játékosok, hanem a nézők számára is felejthetetlen élményeket kínálnak. A kézilabda tehát nem csupán egy sport, hanem egy olyan színpad, ahol a bátorság és az eltökéltség találkozik, és ahol a győzelemért folytatott harc mindenki számára inspiráló lehet.

- Nagyon durva sportág lett a miénk, ezt kár lenne tagadni. Olyan játékos vagyok, aki sokat egy-egyezik, szeretem a kontaktokat, belemegyek a kétes helyzetekbe is.

Mindeközben sosem adom meg magam a visszavágásnak, és nem táplálom a feszültséget.

Ezért izgalmas a kérdés, hogy vajon miért nem képes a kézilabda gyökeret verni az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában?

Azért, mert a pénzügyi háttér meglehetősen gyenge. Ebből a szempontból a röplabda, és különösen a kosárlabda jóval előrébb tart a kézilabdánál. Megfigyeltem az amerikai férfi kézilabda válogatottat, és nem irigylem őket, hiszen Los Angelesben rendezik az olimpiát, így sürgősen lépéseket kellene tenniük. Még az útjuk elején járnak, és fontos észben tartani, hogy a kézilabda jelenleg elsősorban Európában népszerű. Az már egy másik kérdés, hogy emiatt egyre többen foglalkoznak azzal, milyen jövő vár a sportágra az olimpián.

- Arra gondol, hogy felmerült a kézilabda átrakása a téli olimpiára?

- Igen, s ez a döntés nekem nagyon nem tetszene. A kézilabdának a nyári játékokon van helye. Ha átrakják a téli játékokra, az a kézilabda tragédiája lenne. Ott voltam a családunkkal Párizsban, láttam a húgomat a magyar csapattal, egészen elképesztő élmény volt mindez. Folyton az járt a fejemben, hogy Istenem, ha mindez egyszer nekem is megadatna. Azóta is sokat jár ez a fejemben. Az egész Albek család úszott a boldogságban azokban a napokban, amikor Párizsban az olimpián jártunk.

Az osztrák kézilabda-rajongók, különösen azok, akik az online térben találják meg szenvedélyüket, vajon olyan lelkesek és intenzívek, mint a magyar szurkolók?

- Tudom, miért kérdezi ezt. Szoktam összehasonlítást végezni, a válaszom nem. Ha egy német vagy egy osztrák csapat elveszt egy olyan meccset, amit meg kellett volna nyerniük, szomorúak, de előre tekintenek. Leírják, hogy minden rossz volt, de azt is, hogy tovább kell menni. Magyarországon ez nem így van, ott sokkal keményebb megnyilvánulásokkal találkozni. Anna húgomat is sokszor megtalálták a drukkerek, s nem épp a legszebb megjegyzésekkel illették.

Mára eljutottunk oda, hogy képesek vagyunk túllépni ezen. Korábban sokszor nézegettük a bejegyzéseket, de teljesen felesleges volt mindez. Annával nagyon gyakran és sokat beszélgetünk, de ez már nem téma közöttünk.

Anna számomra az egyik legnagyobb inspiráció. Az, ahogyan dolgozik, és amit elér, valóban lenyűgöző. Mint idősebb testvér, gyakran csodálkozom rajta. Most éppen egy új kalandra készül, hiszen Franciaországba szerződik, ami valóban kilépés a komfortzónájából. Nagyon nagyra értékelem ezt a bátor döntést. Maradhatott volna Mosonmagyaróváron, ahol minden ismerős, de ő a változást választotta, és megmerítkezett az ismeretlenben. Ez a bátorság valóban példaértékű számomra.

- A következő két lehetőség közül egyet választhat ki. Olimpiai szereplés Los Angelesben, 2028-ban az osztrák válogatottal vagy hároméves szerződés a Szeged csapatával?

Hú, de nehéz ez az egész! A Szeged egy igazi BL-induló csapat, amiről már többször is beszéltem, és mindig is az volt az álmom, hogy eljussak egy ilyen rangos együtteshez. Ráadásul Szeged Adához is közel van, ahol a barátaim élnek. De Los Angeles... az már egy másik világ! Főleg, hogy a testvérem is ott lenne a magyar női válogatott tagjaként. Az osztrák csapat meg most új irányvonalat keres, hiszen Iker Romero hamarosan átveszi a szövetségi kapitányi posztot. Nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak vele, izgalmas időszak elé nézünk!

- Kérem, válasszon bátran!

- Rendben. Eljutni a 2028-as olimpiára az osztrák válogatottal, s ott olyan teljesítményt nyújtani, hogy utána megkeressen a Szeged egy hároméves szerződésajánlattal.