"Ez a kihívás minden kórházvezető álma" - interjú dr. Óváry Csabával, az intézmény új főigazgatójával.


Január 15-től dr. Óváry Csaba veszi át a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatói posztját. Az új vezetőt életútjáról, a rábízott feladatok kihívásairól és jövőbeni elképzeléseiről kérdezte Kozák Polett, a Kecskeméti Televízió ügyvezető-főszerkesztője a csütörtöki Közélet magazin műsorában. A beszélgetés során szóba kerül a kórház új call center szolgáltatása, az egynapos sebészet lehetőségei, valamint az intézmény vezetőjének kötődése Kecskeméthez.

Dr. Óváry Csaba számára a főigazgatói poszt elvállalása egy tudatos döntés eredménye volt, amelyet a pályafutása során felmerülő kihívások és lehetőségek formáltak. Elmondása szerint az egészségügyi pályán elérkezik egy időszak, amikor az embernek választania kell: a klinikai gyakorlatban kíván-e kiteljesedni, vagy inkább a kórházmenedzsment irányába lép. 2008 és 2010 között orvosigazgatóként dolgozott Balassagyarmaton, és ezt követően úgy érezte, hogy visszatér a betegellátáshoz. Két év elteltével azonban új lehetőség került elé: az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosigazgatói pozícióját ajánlották fel neki. Ez a lépés jelentette pályafutásának egyik kulcsfordulóját, ekkor döntött úgy, hogy elvégzi a másoddiplomás egészségügyi menedzserképzőt. 2018-ra pedig már Nagy Zoltán professzortól vette át az intézet vezetését, és azóta is kitartóan dolgozik a kórházmenedzsment területén. Egy rövid kitérőt követően a Bajcsy-Zsilinszky utcai kórházban folytatta pályafutását, amely tapasztalat rendkívül hasznosnak bizonyult a jelenlegi feladatához. Ez a városi kórház – amely szerkezetében hasonlóan működik, mint a mostani kórháza – lehetőséget biztosított számára, hogy különböző fekvőbeteg-ellátási területeket koordináljon. A folytatás logikus lépéseként tekintett arra, hogy a vármegyei kórház élén próbálja ki magát, ahol még szélesebb spektrumú kihívásokkal szembesülhet.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója a kórház erősségeit firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy a intézmény számos figyelemre méltó tényezővel büszkélkedhet.

A feladat: egy nagyon színes portfólióból összeállítani, hogy hogyan tudja a lehető legjobban megszervezni egy térség ellátását. "Ez a feladat minden kórházmenedzser álma. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház alapvető adottságai nagyon jók. Nem csak az ország egyik legnagyobb kórháza (a harmadik legnagyobb vármegyei kórház), hanem az egyik legjobb is." - mondta. Mint kifejtette, a kecskeméti nagyban eltér a 18. század végére visszanyúló kórházstruktúrától, ami általában másutt látható, mivel a 70-es években tervezték, s a 80-as években adták át az első tömböt. Marosi Miklós, az ország talán legjobb egészségügyi és kórházépítészének munkáját dicséri a többlépcsős fejlesztés. Egy nagyon jól átgondolt infrastruktúraként beszél róla, ami a mai napig megállja a helyét.

A fejlődési lehetőségeket illetően két pillért említ: az egyik oldalon a modernizáció, az új eljárások, új eszközök, új digitális megoldások, a másik oldalon pedig a dolgozók fejlesztése áll továbbképzés, oktatás formájában.

A kórház honlapja alapján a kecskeméti kórházban urológiai osztály van, de osztályvezető főorvos nincs. A problémához fűződően dr. Óváry Csaba elmondta, hogy dolgoznak rajta és mindenképpen szeretnék megoldani, hiszen egy vármegyei kórházban urológiai osztálynak kell lennie valamilyen formában. "Hogy hogyan és milyen keretek között, azt ki fogjuk dolgozni. Ez az egyik fontos és rám váró feladat, amivel tisztában vagyok." - szögezte le.

A jövőben a figyelem középpontjába azok a műhelyek és osztályok kerülnek, amelyek különösen nagy terhelésnek vannak kitéve. A cél az, hogy ezeket a munkacsoportokat megerősítsük, hogy jobban tudjanak teljesíteni. A menedzsmentet is egyfajta csapatmunkaként képzelik el, ahol 8-10-12 fő együttműködése révén érhetők el a legjobb eredmények.

A nemrég létrejött nővérszálló és egynapos sebészet kapcsán a főigazgató elmondta, hogy fontos a változásokra felkészíteni egy kórházat 4-8-10 évre előre. Egyik ilyen változás, hogy a definitív gyógyító megelőző ellátásokban a korábban nagyon fekvőbetegcentrikus ellátás egyre jobban eltolódik a járóbeteg-ellátás és az egynapos sebészet felé.

Az igazgató bejelentette, hogy az új call center-szolgáltatás január elejétől kezd el működni. A munkaidő alatt hét dedikált munkatárs áll készen a hívások fogadására. Az eddigi hívószámok mellett mostantól a 76 519 888-as számon is elérhetők. Az új rendszer legnagyobb előnye, hogy a hívásokat jegyzik, így azok sem maradnak válasz nélkül, akiknek az első próbálkozás során nem sikerült időpontot foglalniuk – a kórház munkatársai később visszahívják őket.

A továbbiakban dr. Óváry Csaba beszélt a Honvédkórház járóbeteg-ellátásának aktuális helyzetéről, az itteni bővítésekről, változásokról. A kecskeméti kórház fekvőbeteg-ellátásának körülményeiről, a digitalizáció kihívásairól és befolyásáról a kórház életében.

Azt is megtudhattuk, hogy a város új kórházigazgatója milyen különleges szállal kötődik Kecskeméthez. A családi legenda szerint ugyanis építész dédapja dolgozott a Nagytemplom tornyának II. világháború utáni felújításán, sőt a környéken található orgoványi templomot ő maga tervezte. A beszélgetés végén kiderült az is, hogy vajon mit sportol, beszélt pszichiáter, igazságügyi szakértőként dolgozó feleségéről és két lányáról, valamint dr. Svébis Mihály korábbi igazgató személyéről és munkásságáról is szó esett.

Related posts