Ezek voltak Nagy Imre végső szavai: három kegyetlen szó, melyek hallatán a hideg futkos a hátadon. A hangfelvétel minden egyes pillanata megrendítő, és rávilágít a történelem sötét óráira.
Nagy Imre és társai újratemetése 1989-ben a magyarországi kommunizmus végét jelentette - Nagy Imréről viszont bajosan lehet állítani, hogy antikomunnista lett volna.
Nagy Imre az SZKP-nak is tagja volt, csekista képzést kapott, egyes történészek feltételezése szerint még a cári család meggyilkolásában is tevőleges szerepet vállalt, később is évekig élt a Szovjetunióban (feleségével együtt állampolgár is volt), ahol a szovjet pártvezetésből a legszorosabb viszony a rettegett titkosszolgálati vezetőhöz, Lavrentyij Berijához fűzte.
A Rákosi-diktatúra egyik legdurvább lépése a padláslesöprés volt, amely során a frissen hatalomra került kommunista vezetés erőszakkal kisajátította a parasztok terményeit. Nagy Imre, aki akkor földművelésügyi miniszterként tevékenykedett, aktívan részt vett ennek a brutális intézkedésnek a kidolgozásában, ezzel közvetlenül hozzájárulva a későbbi éhínséghez, amely sok család életét tette tönkre.
Az 1956-os forradalom idején a minisztertanács élén állt, és ő mondta el azt a legendás beszédet, amelyben megfogalmazta: "csapataink harcban állnak". Érdemes megjegyezni, hogy ez a kijelentés valójában nem tükrözte a valóságot; a reguláris hadsereg csak minimálisan vett részt a harci cselekményekben. Bár akadtak olyan katonák, akik a felkelők oldalán harcoltak, ők hivatalosan nem a hadsereg tagjaiként léptek fel a szovjet erők ellen.
1958-ban hazaárulás vádjával kivégezték, és ez a súlyos esemény Kádár János életének végéig kísérte. A tárgyalásán, amikor lehetőséget kapott, hogy utolsó szavakként kifejezze magát, csupán ennyit mondott:
