A fejlesztések lendülete továbbra is töretlen, hiszen új autópálya építése kezdődik, ráadásul számos jelentős hajdú-bihari útszakasz is átalakul!

A vármegyében folyamatban lévő fontosabb közúti fejlesztések állásáról tett közzé bejegyzést Bodó Sándor. A 4-es főút négysávosítása mellett az M4-es autópálya, a 33-as főút, valamint a 42-es számú főút fejlesztése is napirenden van.
Korábban már értesítettünk a 4-es főút hajdú-bihari szakaszának várható jelentős fejlesztéséről, amelynek eredményeként négy forgalmi sávon haladhatunk majd Debrecen és Hajdúszoboszló között. Bodó Sándor országgyűlési képviselő közösségi platformján osztotta meg, hogy a következő két hónapban körülbelül 400 földtulajdonos részesül a Magyar Államtól a tervezett építkezésekhez kapcsolódó vételi ajánlatban. Ez azonban csupán egy a sok aktív projekt közül; a honatya szombaton arról is beszámolt, hogy Lázár János és Gulyás Gergely miniszterekkel közösen áttekintették az M4-es autópálya építésének jelenlegi helyzetét.
Jövőre várhatóan elérkezik az M4-es autópálya Püspökladány környékére.
- A Kisújszállás keleti csomópontig a kivitelezés az év végéig befejeződik. Nyomatékos kérésünk, amely támogatásra talált, hogy a munka lehetőség szerint szünet nélkül folytatódjon tovább Püspökladány irányába - számolt be a fejleményekről Bodó Sándor.
A honatya azt is megjegyezte, a fenti beruházásokkal párhuzamosan indokolt a 42-es számú főút további felújítása is, kitért a kamionforgalom lehetőség szerinti elterelésére, csökkentésére is, majd hozzátette: a jövőben a 33-as számú főút egyeki leágazásának felújítására is szükség lesz.