Hámori Luca határozott üzenetet juttatott el Imane Helifnek: ha tőle függne, újra ringbe szállnának egymással.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, csütörtökön egy év médiacsendet tört meg a párizsi olimpia botrányhőse Imane Helif.

Az algériai sportoló visszatérése a ringbe azonban már nem tűnik valószínűnek - bár teljesen lehetetlennek sem nevezhető. Az amatőr ökölvívás irányítását átvéve a World Boxing (WB) szeretné elkerülni a hasonló botrányokat, ezért azt a határozatot hozta, hogy július 1. után kizárólag olyan női bokszolók léphetnek szorítóba, akik DNS-teszttel igazolják női identitásukat.

Hámori Luca, aki a megosztó körülmények között is bátran harcolva vereséget szenvedett Heliftől a tavalyi olimpián, a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy

A Párizsban az ötödik helyet elért magyar bokszoló kifejtette, hogy véleménye szerint a nemi vizsgálatok bevezetése rendkívül hasznos lépés lenne.

Related posts