Fedezd fel a múlt kincseit a Tornyai Tájházban, ahol az időutazás élménye és a hagyományok ápolása egyedülálló módon találkozik! Lépj be a történelem kapuján, és merülj el a helyi kultúra varázsában, ahol a régi idők meséi és a népi kézművesség csodái vár

Rendkívül szerencsés az, aki számára a vidék és a falu nem csupán egy hely, hanem a mindig nyitott nagyszülői otthon, a fáradságos, mégis nyugodt mindennapok, valamint a számos kedves emlék színtere, amelyek a falusi élet hagyományos tevékenységeihez kötődnek.

Vidéken, amikor elérkezik a tavasz, az emberek nekilátnak a földjeik megművelésének: elvetik a gabonát, gondosan nevelgetik a friss zöldségeket, és gyümölcsfákat ültetnek, hogy saját maguk termeljék meg a mindennapi betevőt. A vidéki kultúrában semmi sem vész kárba; minden termés értékes kincsé válik. A zöldségek és gyümölcsök a kamra polcain találják meg a helyüket, legyen szó savanyúságról, kompótról, lekvárról, szárított finomságokról vagy éppen a fűszeres pálinkáról, ami minden asztal dísze lehet. A vidéki élet varázsát és az őszi tartósítás hagyományát Tóth Piroska és Suttyák András, ismertebb nevükön Piroska néni és Bandi bácsi, osztják meg a felfedezésre vágyó fiatalokkal és a különböző nemzetiségű felnőttekkel a Tornyai Tájházban. Itt nemcsak a múlt emlékei elevenednek meg, hanem a közösség összetartozása és a helyi ízek iránti szeretet is.

A vidéki életmód megismertetésére idén hatodik éve rendezi meg az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete a Pro Pir Kult Egyesülettel együttműködésben a hagyományos szilvalekvárfőzést a tájházban. Az Aradi Magyar Napok keretében zajló rendezvény hétfőn a korareggeli órákban annak a 60 kilogramm szilvának a megtisztításával, kimagozásával és ledarálásával indult, amiből a szilvalekvár készül. A gyümölcs kimagozását a nők végezték, a darálást a férfiak, s hogy a lekvár folyamatos kavargatásába senki ne fáradjon el, a nap folyamán a tájházban megfordulók felváltva kavargatták fakanállal a hagyományos réz üstben lassú tűz felett készülő gyümölcspürét, amely kavargatás egyébként a jó szilvalekvár titka.

A szilva, egy a férfiak körében is igen népszerű felhasználási módjával Bandi bácsi ismertette meg a látogatókat a pálinkafőző üst mellett állva:

"Bandi bácsi, a tájház lelkes mestere, évek óta szilvalekvárfőzést szervez, és idén úgy döntött, hogy a szilvapálinka készítésének művészetét is bemutatja. Az esemény során kemencében sült lángos, szilvás lepény, szilvával töltött hús és ízletes szilvaleves várta a vendégeket. Mivel a szilva különleges szerepet kapott a menüben, úgy gondoltuk, hogy egy kis szilvapálinkát is főzünk, hiszen ez a tájház igazi laboratóriuma. A pálinkafőzéshez egy 60 literes üst áll rendelkezésünkre, amelyben a családtagok és a látogatók örömére készítjük el az italt. Az alapanyag ezúttal érett, kimagozott szilva volt, mivel más gyümölcsből idén sajnos nem volt elegendő. A pálinkát kétszer főzzük: először a cefrét, majd a második körben jön a finomítás, amelynél különösen figyelni kell, hogy az utópárlat ne kerüljön bele. Általában 47-48 fokosra főzöm a pálinkát, ezt mindig precízen mérem, és ha szükséges, jó pH-értékű vízzel hígítom. Tapasztalataim alapján a pécskai artézi kútból nyert víz csodálatosan harmonizál a pálinkával" - mesélte Bandi bácsi, akinek pálinkái számos versenyen arattak sikert.

A már korábban említett szilvás lángos a tornyai tájház hagyományos kemencéjében készült:

"Az igazság az, hogy a kemencében sült lángosnak mindig más íze van. A kemencét pedig fával, vagy gallyal kel felfűteni. A kemencében készült ételnek más íze van, mint a gáz sütőben készülteknek. Ezt az ízt meg kell őrizni, tovább kell adni. Kicsi gyerek is van közöttünk, úgy gondolom, ha az a gyerek kicsi korában megszereti, valószínűleg eszébe jut, hogy szeretne ilyen lángost, vagy süteményt, lekvárt, lekváros kenyeret enni, az anyuka, vagy nagymama elkészíti neki. A titok, hogy szívvel-lélekkel kell csinálni" - mondta Piroska néni.

A hagyományok ápolása Pozsár Ibolya, az Arad Megyei Magyar Gazdák ügyvivő igazgatója szerint nem csupán egy kötelező tevékenység, hanem egyfajta nosztalgikus utazás is a múltba.

"Falusi lányként nőttem fel, ahol a szüleim Majláton készítették a finom befőtteket. Az évek során azonban elkerültem onnan, és távolodtam el a lekvárfőzés szokásától, hiszen már az üvegekben várták a kamrában, amit a szüleim ügyesen elkészítettek. Most, hogy visszagondolok ezekre a gyermekkori emlékekre, szívből jólesik felidézni őket."

A résztvevők a hagyományos módszerekhez folyamodva készítették el a szilvalekvárt, amelyhez nem adtak cukrot. Az alaposan elmosott befőttes üvegeket a nap melegén szárították és sterilizálták, a befőtt pedig mentes maradt mindenféle tartósítószertől. Hosszas kavargatást követően, ahogy a nap kezdett lenyugodni, a kész lekvár és a folyamat során korábban kiszedett cibere gondosan üvegekbe került, majd takarókkal bélelt kasokban hagyták kihűlni.

A fáradt, ámde vidám társaság egy közös vacsorával koronázta meg az estét.