II. Erzsébet valóban nem volt Mohamed próféta közvetlen leszármazottja. Az angol királyi család története összetett, és több különböző dinasztiai ág keveredik benne, de a muszlim vallás alapítójával nincs közvetlen kapcsolatuk. Az iszlám és a brit monarch

Mi köze van egymáshoz az iszlám legfőbb prófétájának és a Windsor-ház tagjainak? Látszólag nem sok (vagyis inkább: semmi), de ettől még érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni ezt a furcsa elméletet.

Időről időre felbukkan egy különös, sőt, talán még bizarr elmélet is, amely szerint II. Erzsébet, illetve a brit királyi család tagjai – köztük a jelenlegi uralkodó, III. Károly, és természetesen a trónörökös, Vilmos – valójában titkos hatalmak szövevényes hálójában mozognak.

És korántsem csak a pletykalapok vagy megbízhatatlan hitelességű internetes fórumok szoktak foglalkozni ezzel a témával: a Windsor-ház és Allah szavainak első számú tolmácsolója között lehetséges vérségi kapcsolatról szóló teóriát először Harold B. Brooks-Baker genealógus, a brit nemességről szóló Burke's Peerage kiadója vetette fel 1986-ban:

"A britek között ritkán említik, hogy a királynő vére között Mohamed származása is ott rejlik" - fogalmazta meg Brooks-Baker egykor Margaret Thatcher brit miniszterelnök számára.

Brooks-Baker érdekes állítása szerint II. Erzsébet királynő egy 11. századi sevillai muszlim hercegnő, Zaida leszármazottja volt. Zaida, aki vallását megváltoztatva keresztényként élt tovább, VI. Alfonz kasztíliai király ágyasa lett. Azonban kérdéses, hogy Zaida valóban rokona volt-e Mohamednek vagy sem, és hogy a brit királyi család tagjai valóban az ő utódai-e. A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy Mohamed életéről és személyéről alig állnak rendelkezésre megbízható történelmi források. Mindezek ellenére érdemes alaposabban is megvizsgálni ezt a különös kapcsolatot.

Két hit uralkodója

A történet a 11. században kezdődött. VI. Alfonz, Kasztília és León (ez a mai Spanyolország nagy része) királya 1074-ben feleségül vette a 14 éves Aquitániai Ágnest, VIII. Vilmos herceg lányát. Sajnos azonban Ágnes négy évvel később utód nélkül elhunyt. Ám Alfonzot nem viselte meg nagyon a veszteség, mivel szeretője, Jimena Muñoz, egy galíciai nemesasszony két lányt is szült neki.

1079-ben VI. Alfonz másodszor is megesküdött, ezúttal Burgundiai Konstanciával, I. Róbert herceg leányával. Az egyesülésből hat gyermek látta meg a napvilágot, ám közülük csupán egyetlenegy érte meg a felnőttkort: I. Urraca, aki később Kasztília királynőjeként folytatta apja örökségét.

Amikor Alfonz 1065-ben átvette apjától León trónját, nem csupán a hatalmat örökölte meg, hanem egy bonyolult vazallusi kapcsolatot is, amely a toledói muszlim királysággal fűzte össze. 1084-ben a toledói lakosság fellázadt al-Qadir király uralma ellen, aki Alfonzhoz fordult segítségért. Eközben a sevillai király, al-Mutamid, szövetséget kötött Alfonzzal, és délről indított támadást Toledo ellen.

Ahelyett, hogy al-Qadirt visszaültette volna a trónra, Alfonz inkább Toledót saját birodalmához csatolta, míg al-Qadirt Valenciába irányította, ahol királyként, de Alfonz vazallusaként kellett uralkodnia. Mivel Toledo egykor a Vizigót Királyság fővárosa volt, Alfonz úgy érezte, eljött az idő, hogy magát Imperator Totius Hispaniae, vagyis az egész Spanyolország, sőt az egész Ibériai-félsziget császáraként hirdesse ki. Ezt a címet még tovább fokozta azzal, hogy a keresztények és muszlimok császárának is nevezte magát, ezzel hangsúlyozva hatalmának sokszínűségét és jelentőségét.

Al-Mutamid számára ez a helyzet cseppet sem volt kedvező, hiszen ő a muszlim Spanyolország újraegyesítésén fáradozott, és természetesen ő kívánta volna magát a trónon látni. Még inkább érezte a helyzet súlyát, mivel úgy vélte, hogy Mohamed próféta, illetve annak lánya, Fatima vére csörgedezik ereiben – bár ezt a származási elméletet számos történész megkérdőjelezi.

Al-Mutamid így aztán szövetkezni próbált egy másik muszlim uralkodócsaláddal, az Almoravidákkal Alfonz ellen - de ezen csúnyán rajtavesztett. Az Almoravidák ugyanis ellene fordultak: megszállták a földjeit, a fiát, al-Mamunt megölték, őt magát pedig száműzték Marrákesbe. Az uralkodó udvarából csak egyvalaki menekült meg:

A mai napig rejtély övezi, hogy a szóban forgó személy Al-Mutamid lánya volt-e, ami azt jelentené, hogy ő is Mohamed vérvonalának tagja, vagy csupán a veje.

Zaida hercegnő aztán kalandos úton Leónba került, VI. Alfonz udvarába. Itt áttért a keresztény hitre, és felvette az Erzsébet, azaz Izabella nevet. Konstancia királynő 1093-ban bekövetkezett halála körül ő is Alfonz szeretője lett, és szült neki egy fiút, Sancho Alfónsezt.

1093-ban Alfonz, aki éppen másodszor vált özvegyé, feleségül vette Berthát, egy nemesasszonyt, akiről feltételezhető, hogy toszkánai gyökerekkel bírt. Bertha 1099-ben hunyt el, méghozzá utódok nélkül. Ezt követően a helyzet fokozatosan egyre bonyolultabbá vált, és a történések már nem követték a megszokott rendet.

A titokzatos Erzsébet: egy név, amely évszázadok óta izgalmat és rejtélyt kelt. Képzelj el egy gyönyörű, de egyben titkokkal teli világot, ahol a legendák és a valóság határvonalai elmosódnak. Erzsébet nem csupán egy egyszerű nő volt; ő a sorsok fonalát szőtte, és az álmok birodalmában járt. Mindenki tudta, hogy ő a sötét erők és a fénylő remények középpontjában áll. Sokan keresték a kegyét, míg mások félelemmel tekintettek rá. Az éjszakai holdfény alatt, amikor a világ csendbe burkolózott, Erzsébet titkos összejöveteleket tartott, ahol varázslatok születtek és titkok tárultak fel. De ki is volt valójában? A múltja, mint egy rejtett könyv, tele volt fájdalmakkal és örömökkel, a szívében pedig egy titkos vágy égett: hogy megtalálja a helyét a világban, ahol a szeretet és a bátorság egyesül. Erzsébet története nem csupán a rejtélyről szól, hanem az emberi lélek mélységeiről is, amelyek mindig is érdekelték azokat, akik mertek közelíteni hozzá. Az ő titka nem csupán az ősi tudásban rejlik, hanem abban a képességében is, hogy másokat inspiráljon, hogy felfedezzék saját maguk titkait. Erzsébet nem csak egy név; ő a bátorság, a szenvedély és a remény szimbóluma, aki örökre megmarad a történelem árnyékában.

VI. Alfonz 1100-ban feleségül vette egy Erzsébet (vagy Izabella) nevű hölgyet, akiről sajnos alig van megbízható információnk. Sokan úgy gondolják, hogy ez az Erzsébet nem más, mint a híres Zaida, és hogy a házasság célja Sancho Alfónsz legitimálása volt, hogy ő örökölhesse apja trónját. Néhány bizonyíték arra utal, hogy Zaidát VI. Alfonzzal és feleségeivel együtt temették el, ami felvetheti, hogy valóban ő lett a királyné. Azonban különböző sírköveket is találtak Erzsébet (Zaida) és Erzsébet királyné nevével, tehát vagy két eltérő személyről van szó, vagy Zaidát kétszer temették el.

Ez a rejtélyes Erzsébet, akit Zaida néven is ismernek, vagy talán más néven, két lánygyermeket hozott világra: Sanchát és Elvirát. Elvira leszármazottai között találjuk Kasztíliai Izabellát, aki 1372-ben feleségül ment Edmund yorki herceghez, III. Edward angol király fiához. Unokájuk, Plantagenet Richárd yorki herceg, lázadást indított VI. Henrik király ellen, amely végül a rózsák háborúja néven elhíresült konfliktussorozathoz vezetett. Edward, Richárd második fia pedig 1461-ben IV. Eduárdként lépett a trónra, ezzel új fejezetet nyitva Anglia történetében.

Vagy nem. Az azonban kétségtelen, hogy II. Erzsébet valóban IV. Eduárd leszármazottja.

Ami Zaida fiát, Sancho Alfónsezt illeti: 15 éves korában részt vett az uclés-i csatában, ahol apja oldalán harcolt. Fiatalon, utód nélkül esett el a harc színterén, így sajnos nem hagyott maga után semmiféle dinasztiát.

VI. Alfonz 1108-ban újra házasságra lépett, immár ötödször, és Beatrixot vette feleségül, aki valószínűleg IX. Vilmos aquitániai herceg leányaként ismert. Ez a kapcsolat azonban nem a feleség elvesztésével zárult, mint a korábbiak, hanem a 69 éves uralkodó távozásával, aki alig egy év elteltével búcsúzott az élettől. Ezt követően Beatrixot visszaküldték az apjához, ezzel zárva le a házasságot.