Jókai 200 - Erdély, a misztikus világ (II. rész) Erdély, ez a varázslatos táj, mindig is különleges helyet foglalt el a magyar kultúrában és irodalomban. Jókai Mór, a magyar regényirodalom egyik legnagyobb alakja, mélyen beleszeretett e vidéke rejtelmeib

Jókai Mór születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A komáromi születésű írót különleges kapcsolat fűzte Erdélyhez: cikksorozatunk első részében ezt mutattuk be, most pedig kiemelt figyelmet szentelünk azoknak a műveknek, ahol ez a misztikus világ valamilyen formában megjelenik.

Jókai Mór már korábban megörökítette Erdélyt írásaiban, mielőtt valaha is személyesen felfedezte volna ezt a varázslatos vidéket. Később azonban az itt tett rendszeres látogatásai új ihletforrást jelentettek számára. Műveiben különböző helyszínek és történelmi korszakok elevenednek meg, így Erdély ábrázolása rendkívül színes és sokszínű lett.

Jókai Mór még az első erdélyi látogatása előtt megírja monumentális, a független Erdély szerepét és működését firtató, rendkívül népszerű történelmi regényeit. Az 1852-es "Erdély aranykora" és az 1853 elején megjelenő "Török világ Magyarországon" mindkettő a függetlenség, valamint a politikai és társadalmi önállóság kérdését veti fel, különösen a szabadságharc leverését követő nehéz évek kontextusában. Ezen okok miatt váltak ezek a művek különösen népszerűvé. 1853 májusában, Kolozsvárott felesége, Laborfalvi Róza társaságában érkezik Erdélybe, és világosan látszik, hogy a friss erdélyi tematikájú regényeinek sikerének hatására rendkívül kíváncsi és érdeklődő. Székelyföldi látogatása is a tervek között szerepel. Ennek nyomán születik meg az "Erdélyi képek" című novelláskötete, amelyet az utazás során írott és közölt útilevelek egészítenek ki. A korban nem volt ritka, hogy híres személyek idegen tájra látogatva útileveleket írnak, amelyekből később egy egész útinapló is összeállhatott. Azonban ami ezt a kiadást igazán különlegessé tette, azok a bejegyzésekkel együtt megjelent novellák, melyek Jókai bennfentességét és jártasságát sugallták, így a művész nemcsak a táj szépségeit örökítette meg, hanem saját élményeit, érzéseit is megosztotta az olvasókkal.

A friss élményekből merítő novelláskötetek között találhatunk örmény és szász történeteket, sőt, A nagyenyedi két fűzfa is tiszteletét teszi. Azonban talán a legmeghatározóbb novella a Háromszéki leányok, amely nem csupán témájával, hanem szokatlan megközelítésével is kitűnik. A cselekmény középpontjában fiatal uzoni lányok állnak, akiknek a tatárok támadása nyomán otthonuk romba dőlt, és kétségbeesetten Brassóba kényszerülnek, hogy szolgálónak álljanak. Ez a helyzet, nem meglepő módon, feszültséget szül a lányok és a családtagjaik, valamint jegyeseik között. Különösen a férfiak érzik a helyzet súlyát, hiszen a női szerepvállalás megkérdőjelezi a tradicionális férfiúi büszkeséget, amelyet a családfenntartás terhe alatt is meg kell őrizniük. A fiatal lányok egyedül indulnak neki a nagyvárosnak, ami szintén szokatlan, és itt egy új világba lépnek, ahol meg kell tapasztalniuk a munkásélet küzdelmeit és a kiszolgáltatottság keserű ízét. A novella tehát nem csupán a lányok sorsáról szól, hanem a társadalmi normák átalakulásáról és a női szerepek újraértelmezéséről is, amely a történet megírását követő évtizedekben is érezhetően jelen van.

A Háromszéki leányok című mű egy rendkívül izgalmas társadalmi problémát vet fel: a női munka és a munkás nők többszörös kiszolgáltatottságát. Ez a téma egyben előrevetíti a székely vendégmunkás életformájának és a 19. század végi kivándorlás fájdalmának történeteit is. Az 1850-es évek elején a magyar irodalmi életben először kezdődött el a nők, különösen az írónők jogainak és lehetőségeinek kérdése körüli élénk diskurzus. E folyamat szoros összefüggésben állt azzal, hogy a forradalom és szabadságharc után sok nő kényszerült családfenntartó szerepbe lépni. A Háromszéki leányok különlegessége abban rejlik, hogy egy erdélyi kontextusban tárgyalja a munkáslét és a női sors kettős egyenlőtlenségét. A történet végkifejlete azonban románcos feloldással zárul: a székely nők és szövetségeseik, akik fellázadtak az igazságtalanságok ellen, végül nem rombolják le Brassót, hanem megbocsátanak azoknak is, akik bántották őket. A cselekmény csúcspontjaként pedig még egy esküvő is színre lép, ahol a székely lány a székellyel köti össze az életét – ezzel is tükrözve a kor társadalmi képzeletét és Jókai stílusát.

Jókai Mór egyik különleges műve, amely kiemelkedő ritkaságnak számít, az „Egy az Isten” című regény. Ezen alkotás születéséhez szoros kötelék fűzi Erdélyt, hiszen Jókai 1876 augusztusában kifejezetten azért látogatott el Torockóra, hogy a helyszínen gyűjtsön inspirációt. A regény középpontjában egy unitárius közösség áll, ám a történet mélyebb rétegei a női sorsok és a nők társadalmi helyzete körüli kérdéseket boncolgatják. A cselekmény főszereplője egy kényszerházasságban élő nő, aki kétségbeesetten vágyik arra, hogy kitörjön a számára kialakított keretek közül, és végre a saját életét élhesse. Az ő története a polgári házasság és válás lehetőségeiről folytatott korai diskurzus egyik fontos állomása. Mindez Erdély festői táján játszódik, amely Jókai orientalista nézőpontjával egyfajta menedéket kínál a nő számára, nem pedig a nyugati világ nagyvárosában, Rómában. A regény idealista megközelítése nyilvánvaló, de figyelemre méltó, hogy a református Jókai, aki a katolikus Laborfalvival kötött házasságot, egy olyan perspektívát tár elénk, amely szerint az erdélyi unitárius közösség lehet a kulcs a szorongató helyzetek megoldásához. Ily módon a mű nem csupán egy női sorsot mutat be, hanem a társadalmi normák és elvárások ellenállását is.

Vannak azonban olyan Erdélyhez kapcsolódó Jókai-szövegek is, amelyek részben más irányba mutatnak. A középkor iránt rajongó rengeteg 19. századi európai szerzőtől eltérően rendkívül kevés szépirodalmi szövegét helyezi a középkorba. Ennek talán részben az lehet az oka, hogy a XIX. század közepén a magyar kulturális életben van egyfajta feszültség azzal kapcsolatban, hogy melyik is a magyar "nemzeti középkor". A katolikusok értelemszerűen a keresztény középkor mellett teszik le a voksukat, a protestánsok inkább a kereszténység előtti időszakot választják gyakran. Éppen ez a feszültség teszi izgalmassá azt, hogy Jókai az egyik legkiemelkedőbb középkor-történetét, a Bálványosvár című regényét Erdélybe helyezi, és benne a kereszténység és a pogányság nagy találkozását ábrázolja. Egy egészen újszerű megoldást választ a vita eldöntésére: "összeházasítja" a két nézőpontot, azt sugallva, hogy lennie kell, és van is olyan lehetőség, ahol a két világ története harmonizálható.

Ne felejtsük el, hogy az Erdélyhez kötődő írások különösen jól tükrözik Jókai Mór sokoldalúságát. Bár főként regényíróként ismerjük, valójában nem csupán egyetlen műfajban alkotott. A korabeli magyar irodalom számos emlékezetes novelláját is ő jegyzi, sőt, ő maga is novellistának tekintette magát, hiszen az ötvenéves írói jubileuma alkalmából megjelent, száz kötetből álló életművébe is beválogatta ezeket a műveket. Továbbá, mint drámaíró, színházi alkotásokban is maradandót hagyott hátra, és természetesen az Erdélyt érintő történetek sem maradhattak ki a repertoárjából. Különösen figyelemre méltó a Dózsa György című drámája, amely azért különösen érdekes, mert Dózsa alakját a reformkorban gyakran vagy egy lázadóként, aki társadalmi felfordulást okoz, vagy mint idealizált népvezért ábrázolták. Jókai azonban egy köztes megközelítést választott, amelyben Dózsa motivációi és a személyiségének mélyebb mozgatórugói kerülnek a középpontba: mi is ösztönözheti az embert arra, hogy az igazságtalanság ellen felemelje a szavát.

Mint ahogyan az a cikksorozat első részében is említésre került, Jókai Mór jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a korabeli olvasókban egyfajta misztikus és varázslatos kép alakuljon ki Erdélyről. Ez a hatás természetesen részben a mesteri leírásainak köszönhető, amelyekkel a különböző tájak szépségeit és különlegességeit mutatta be. Ám talán még érdekesebb, hogy Jókai számos korabeli társadalmi problémára kínált idealizált megoldásokat, amelyekben az erdélyi életformát és értékeket állította a középpontba.