Lentulai Krisztián: Kérem, hogy ne feledkezzünk meg a Tisza-dal alkotóiról! - Mandiner
Kedves Gyerekek! Ne rejtőzködjetek! Már több mint 600 ezer megtekintésnél tartunk! Jöjjetek ki a fényre, és élvezzétek a szeretet melegét!
"Zoránnak még csak egy ország kellett a mennyekben (Kell ott fenn egy ország), addig Magyar Péternek már egy jobb ország kell. Míg Zorán 1994-ben egy csodaszép dallal fohászkodott, és tette mindezt a zseniális Sztevanovity Dusán által megírt szöveggel tulajdonképpen az elveszejtés és az elmúlás teljesen emberi küzdelmét dalba öntve, addig Magyar Péter magának követel egy jobb országot, ami számára egyedül egy jobban fizető országot takar. Zorán slágerének dallama nem eredeti. Azt Chris Rea írta. Méghozzá 1989-ben, a zseniális, bár lakosságivá váló The Road to Hell albumára. Az új Tisza-himnusz pedig számtalan gyanús elemében emlékeztet a svéd Kent egyik dalának klipjére. Ahogy Zoránék korrektül feltüntették Reát szerzőként, hiszen a dallam nem saját, Radnai Márk is bevallhatná, hogy ihletettség és tudás híján lerabolták a svédeket. Úgy lenne tisztességes. De ezektől nem várhatunk semmit!
Valójában az ujjaim eltörését kockáztatom, amikor ezeket a sorokat írom, hiszen Radnai, az a nem éppen tehetséges színirendező, nemrégiben egy rossz kritika után nyíltan megfenyegette az értékelőt, hogy miként lehet ellehetetleníteni a munkáját. A művészet világában, legyen szó zenéről vagy filmművészetről, léteznek olyan fogalmak, mint a feldolgozás, a remake, valamint az hommage. Az utóbbi egy ingoványos, de alapvetően tiszteletteljes terület. Ez a művészi tiszteletadás az eredeti alkotók iránt, egy stílusgyakorlat, amely dicsőíti a szerzőket, miközben az új produkció friss fényt vet az eredetire. A Tisza elvileg a tisztelet pártján áll, de ezt nem igazán érezhetjük a Kent és a Kell egy jobb ország esetében. A remake-et viszont már most zárjuk ki, hiszen azt illő lett volna kommunikálni, így marad a tolvajlás. Itt maradnak a silány, hatásvadász, szavazatmaximalizáló elemekkel tűzdelt, lakossági svájcibicskák. Marad az olcsó, de mégis drága giccs, és a Teszkós Jézus lázálma, hogy valaha beírja magát a történelemkönyvek lapjaira.
Nem fogom szétszedni Nagy Ervin valóban ripacs éneklését (amúgy nem ismertem volna fel a hangját), mert soha életemben nem tetszett, cserébe el sem vártam, hogy színészek énekeljenek. Tulajdonképpen be vagyok oltva musicalek és zenés filmek ellen annak ellenére, hogy találok a gyűjteményemben néhányat, csak azokat meg tudom magyarázni. Ervin egy tehetséges színész volt a szememben, pláne a Kaméleonban, ahol Trill Zsolttal brillírozott, de hogy jóideje lejtőn van a csávó, az nem kérdés. Hogy énekel? Szarul. Nem kell bántani ezért. Kent-párhuzamot is megírták már sokan, annyit jegyeznék meg a kollégáknak, hogy zenekar és nem együttes, ha már."
