A kormány ismételten megakadályozta az óbudai gyermekotthon igazgatóját abban, hogy ajándékokat fogadjon el. Magyar Péter írása szerint a döntés újabb lépés a gyermekintézmények körüli szabályozások szigorításában.

A Tisza Párt elnöke szerint még három szál pünkösdi rózsát sem adhatott át az intézményvezetőnek.
Kedden ismét egy szürreális jelenet bontakozott ki a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon előtt. Tavaly decemberben Fülöp Attila államtitkár testével próbálta megakadályozni, hogy a civilek és a Mikulás bejuttathassák a nehéz sorsú gyermekek karácsonyi ajándékait. Most azonban Orbánék megtiltották, hogy Deákné Szitár Ildikó, az intézmény vezetője, kijöjjön az utcára, hogy átvegye a gyerekeknek szánt ajándékokat, valamint a neki hozott három szál pünkösdi rózsát. Ezt Magyar Péter osztotta meg délutáni Facebook-posztjában.
A Tisza Párt elnöke hétfőtől kezdődően ismételten megpróbálja eljuttatni a múlt vasárnapi gyermeknap kapcsán több mint harminc magyarországi gyermekotthonba azokat az ajándékokat és játékokat, amelyeket jórészt tavaly decemberben gyűjtöttek össze. "Orbánék, ahelyett hogy segítenének a több ezer magára maradt, súlyosan traumatizált gyermeknek, akiknek személyi szabadságától megfosztva kell élniük, inkább letiltják az intézményvezetőt, hogy ne tudja elmondani a valóságot a gyermekotthonokban uralkodó állapotokról" – tette hozzá.
Magyar Péter szerint Deákné Szitár Ildikó volt az az intézményvezető, aki decemberben bátran, Orbán államtitkárának a jelenlétében megpróbálta átvenni a Legyél a Változás Egyesület karácsonyi ajándékait. Most az ellenzéki politikus közölte: "Ildikó, Önnel vagyunk és kiállunk a sokezer félelemben tartott gyermekvédelmi dolgozó mellett! Egy állam és egy kormány működését az mutatja meg igazán, hogy miként bánik az elesettekkel, különösképpen a gyerekekkel. A TISZA-kormány egyik prioritása a gyermekvédelem megreformálása lesz: jelentősen emeljük a szakdolgozók bérét, az otthonok működésére fordítandó költségvetési forrásokat és 2030-ig felújítjuk a gyermekvédelmi otthonokat."
Nem engedték be Magyar Pétert és társait ajándékaikkal az óbudai gyermekotthonbaFülöp Attila békét és nyugalmat hirdetett a gyermekvédelemben, Magyar Péter holnap folytatást ígérMagyar Péter gyermeknapra juttatná el gyermekotthonokba a játékokat, amelyek átadását karácsonykor megtiltotta a hatalom