Magyar Péter véleménye szerint a Fidesz egy hamis zászlós műveletet tervez Bayer Zsolt és a CÖF szombat délutáni demonstrációján.

Magyar Péter Facebook-bejegyzésében arra figyelmeztet, hogy a Fidesz ismét balhét próbál generálni. Emlékeztet arra, hogy a közelmúltban le kellett állítaniuk egy hamis zászlós akciót Lázár fórumán, így most újra próbálkoznak, hátha sikerül a Tiszát vád alá helyezni erőszakkal. Ezzel szeretnék elterelni a figyelmet az Orbán-janicsárok által az önkénteseink és a Tisza Sziget tagok ellen elkövetett támadásokról.
A Tisza Párt elnöke kifejtette, hogy "csupán a Kubatov-listás vendégek és a Fidesz statisztái vesznek részt abban a színjátékban, amelyet egy olyan kormány hirdetett meg, amely már 15 éve kétharmados többséggel irányít, miközben az ország felét zsebre tette. Ez a demonstráció csupán elterelés a figyelemnek arról, hogy az ország történetének legnagyobb banki kifosztása zajlik, és hogy Orbán Viktor politikája súlyos megélhetési válságot és növekvő inflációt idézett elő."
Mint írta, a mai demonstrációt azért hirdették meg a "propagandabohócok", hogy még több uniós forrást ellophassanak, ezért azt kérte mindenkitől, hogy kerüljék el az eseményt.
Lapunk korábbi hírei szerint Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy brüsszeli bizottsági ülésen kijelentette: "Magyarként muszáj hangsúlyoznom, hogy [a jogállamisági eljárás] rendkívül hatékonynak bizonyult, hiszen körülbelül 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből már egy milliárd el is veszett a magyar lakosság számára." Hozzátette, hogy ez az eljárás lényegesen befolyásolja a magyar emberek mindennapjait, és a romló életminőségük hozzájárul az ellenzék megerősödéséhez.
A képviselőre és pártjára ezt követően össztűz zúdult a porpagandamédia és a kormány részéről. Orbán Viktor miniszterelnök a demokrácia sötét napjáról beszélt, Bayer Zsolt fideszes publicista pedig demonstrációt hirdetett szombat délutánra, amelynek szervezője a CIvil Összefogás Fórum (CÖF) és amelyen felszólal Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is.