Miközben a figyelem Ukrajna és Gaza körül forog, érdemes emlékezni egy sokkal elhanyagoltabb, de szintén súlyos konfliktusra, amely évek óta zajlik a háttérben. Ez a polgárháború, amelyet sokan már elfeledtek, szintén komoly humanitárius válságot eredmény

Mindenki Ukrajnáról és Gázáról beszél. Miért nem beszélnek Szudánról, ahol milliók éheznek, és talán százezrek haltak meg? Ez megint csak a hipokrita nyugati hozzáállás mintapéldája - panaszkodott a szerzőnek egy etióp professzor októberi addisz-abebai látogatása során.

Bár az afrikai akadémiai elit hajlamos lehet a neokolonializmus perspektívájából szemlélni a dolgokat, az elégedetlenségük most teljesen érthető. Az emberi szenvedés versenyeztetése sosem helyénvaló, de tagadhatatlan, hogy a jelenlegi szudáni helyzethez képest a figyelem és a konkrét támogatás, amit a probléma megoldására kapunk, rendkívül szűkös.

Fontos, hogy már az elején tisztázzunk néhány alapvető tényt: a 2023 áprilisában kitört újabb szudáni polgárháború a puszta statisztikák szerint is a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát idézte elő. Afrika harmadik legnagyobb területű, 47 milliós országa már a konfliktusok előtt sem volt éppen a béke szigete: a korábbi harcok következtében hárommillió belső menekült és egymillió külső menekült élt az ország területén, miközben milliók vártak humanitárius segítségre.

a másfél éve tartó új polgárháború drámai következményekkel járt, amelyek eddig soha nem tapasztalt válságot idéztek elő Szudánban. 2024 végére már 3,3 millió ember kényszerült elhagyni az országot, míg a belső menekültek száma a 11,3 milliót is meghaladta – ez a szám a világ legmagasabbja. Az ENSZ által közzétett adatok szerint a lakosság több mint fele, körülbelül 25 millió ember állami segítségre szorul, főként élelmiszer- és egészségügyi ellátás terén. A harcok következtében az ország infrastruktúrája súlyosan megrongálódott, és a mezőgazdasági tevékenységek is széles körben ellehetetlenültek. E drámai helyzet nyomán a lakosság mindennapi élete egyre kilátástalanabbá válik.

konzervatív becslések szerint is több százan haltak már éhen, de a valós szám valószínűleg több ezer, ha nem tízezer lehet. A különbség oka, hogy a segélyszervezetek az ország jelentős részét nem érik el, így az emberek a külvilág számára ,,láthatatlanul" halnak meg. Jellemző, hogy adatokkal jórészt azon menekülttáborokból rendelkezünk, ahol még van külföldi jelenlét, és ahol még van minimális ellátás - belegondolni is szörnyű, mi lehet azokon a megyényi területeken, ahová semmiféle segítség sem jut el.

A helyzet nem csupán mennyiségi, hanem minőségi átalakuláson megy keresztül. A szudáni konfliktus hátterében elsősorban a hatalomért folytatott küzdelem áll, amely Abdelfattáh al-Burhán államfő és alelnöke, Muhammad Hamdan Dagalú Hamídtí között feszül. Mindkét férfi a vezetői pozíció megszerzésére törekszik, ami súlyosbítja a politikai instabilitást. A két tábornok közötti feszültség már közel négy éve tart, mióta a korábbi diktátor, Omar al-Basír 2019-es megbuktatása után kényszerűen osztoznak a hatalmon, néha civil szereplők látszólagos bevonásával, de a valóságban mindvégig a saját érdekeik érvényesítése zajlik.

2023-ra a két fél viszonya olyan súlyos konfliktusba torkollott, hogy a fegyveres megoldás mellett döntöttek. Ez a helyzet nem csupán a két tábornok személyes ambícióinak ütközése, hanem egy tradicionális központ-periféria ellentét is. Al-Burhán a kartúmi arab elitet képviseli, míg Hamídtí a Darfúrból származva a hagyományos hatalmi struktúrákkal szemben álló, lenézett rizejgát törzs tagja. Ez a szembenállás alapvetően antagonisztikus jelleget ölt: a kartúmi elit sosem fogja elfogadni, hogy egy „jöttment” vezető irányítsa őket, míg Hamídtí annyira meghatározó szereplővé vált az utóbbi években, hogy már nem elégedne meg kevesebbel, mint az ország irányításával.

A korábbi alelnök a hírhedt Dzsandzsavíd milíciák vezetésétől - amelyek a 2000-es évek elején szisztematikus etnikai tisztogatások során 300 ezer embert öltek meg Darfúrban a nem-arab etnikumok, elsősorban a fúrok, masszalitok, zaghawák közül - eljutott odáig, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek egyik legfőbb szudáni partnerévé vált. Egyrészt szudáni zsoldosok tízezreit biztosította a két ország jemeni háborús kalandjához (akiket a marketing szempontból átnevezett új fegyveres ereje, a Gyorsreagálású Támogató Erő - Rapid Support Force (RSF) soraiból toborzott), másrészt kulcsszerepet játszott a szudáni aranycsempészetben is, amelynek jelentős részét az Emirátusokban értékesítik. Hamídtí ügyes szervező- és kapcsolatépítő-képességét mutatja, hogy Moszkvával és a Wagner-csoporttal is jó viszonyt épített ki, fegyverekért és politikai támogatásért, cserébe bevonva őket is az aranybizniszbe.

Al-Burhán tábornok súlyosan alábecsülte az ellenfél erejét és felkészültségét.

Nem csupán ő az egyetlen, aki e kérdésben véleményt formál: a szerző a 2023 májusában a washingtoni Hudson Institute egyik kutatójával folytatott diskurzus során azt hallotta, hogy al-Burhán és a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) gyorsan véget vetnek Hamídtí és az RSF tevékenységeinek. Az események azonban más irányt vettek: a felkelők aktiválták nemzetközi kapcsolataikat, és külső támogatóikra - köztük elsősorban az Egyesült Arab Emírségekre - támaszkodva jelentős fegyverarzenált, drónokat, légvédelmi rendszereket, tüzérségi eszközöket és páncélozott harcjárműveket szereztek be, amivel sikeresen szembeszálltak a kormányerőkkel.

A háború első felében az RSF figyelemre méltó előnyöket szerzett, és Szudán területének jelentős részét megszerezte. Azonban ezt követően az offenzíva megakadt, és jelenleg egy elhúzódó, több fronton zajló, pusztító konfliktus zajlik. A két fő harcban álló fél mellett számos helyi milícia is részt vesz a harcokban, egyesek a főbb erők szövetségeseiként, míg mások saját, különálló háborújukat vívják az ország perifériás részein.

Bár a közvetítési kísérletek, mint például az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia részéről, még mindig zajlanak, a tartós tűzszünet eléréséhez elengedhetetlen, hogy al-Burhán és Hamídtí végre lemondjanak a katonai megoldásról. Jelenleg mindkét tábornok a totális győzelem megszerzésére törekszik, miközben a személyes ellentétek olyannyira felerősödtek, hogy a tárgyalásos megoldás szinte lehetetlennek tűnik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a külső hatalmak sem mondtak le saját stratégiáikról, és mindkét fél számára folyamatosan biztosítják a fegyvereket a harcok folytatásához.

Bár a kormányerők nem tűnnek túlzottan megfontoltnak, amikor civilek lakta területeken bombázzák az RSF pozícióit, a volt dzsandzsavíd milíciákból származó Gyorsreagálású Támogató Erő tevékenysége elképzelhetetlen borzalmakat hozott Szudán földjére. El-Geneina városának elfoglalása után például házról házra járva fosztogatták és végezték ki a masszlit etnikum férfitagjait – egyes becslések szerint itt legalább 10 000 ember vesztette életét. A Csádba menekült emberek arról számoltak be, hogy az RSF csak akkor engedte őket át az ellenőrzőpontokon, ha megfizették a "belépő díjat". A tömeges nemi erőszak, a kínzás és a gyerekrablás mindennapos jelenséggé vált. Egy különösen sokkoló esetben egy lebombázott piac sebesültjeit csupán úgy engedték el a milícia emberei, hogy a helyiek teherautónként 1500 dollárt fizettek a sérültek kórházba szállításáért. A helyzet Szudánban egyre elviselhetetlenebbé válik, és a világ figyelme sürgető lépéseket követel.

A menekültek Afrikában is komoly kihívásokat idéznek elő.

A több mint hárommillió menekült érkezése óriási nyomást gyakorol a szomszédos országokra, különösen Csádra és Dél-Szudánra, amelyek már így is komoly nehézségekkel küzdenek. A helyzet kilátástalannak tűnik: jelenleg mindkét érintett fél a katonai megoldásra támaszkodik, ráadásul külső támogatóik folyamatosan biztosítják számukra a szükséges fegyvereket, így nem látszik indokoltak a tárgyalások.

Amikor 2023 októberében Kairóban szudáni menekültekkel beszélgettem, még tele voltak reménnyel, hogy a háború hamarosan véget ér, és visszatérhetnek otthonaikba. Azonban a többség fokozatosan egyre inkább kételkedik ebben a lehetőségben: sokan közülük már az Öböl-államok vagy Európa irányába készülnek tovább. Mindazonáltal ez csak egy kisebbséget jelent, hiszen ahogy tapasztaltuk, a menekültek zöme inkább az országon belül marad, és nap mint nap a túlélésért harcol.

A helyzet Szudánban egyre sürgetőbbé válik, hiszen a szükséghelyzet és a humanitárius válság közepette kulcsszerepet játszik, hogy mennyi segítség érkezik az országba, és hogy az valóban eljut-e a rászorulókhoz. Az óra ketyeg: közel egymillió ember küzd kritikus körülmények között, és naponta több tucatnyi ember éhen hal. Ezért elérkezett az idő, hogy a nemzetközi közösség komoly lépéseket tegyen. Még ha nem is képesek a felek közötti tárgyalásokra rábírni őket, legalább a több tízmillió szudáni alapvető szükségleteinek biztosításáról kötelességük gondoskodni.

A szerző a Migrációkutató Intézet vezetője.