Palotás János: Képmutatás vagy az Értelmiségi Matematika új dimenziói? A cím önmagában is provokatív, hiszen a képmutatás fogalmát és az értelmiségi matematika világát összevetni rendkívül izgalmas kihívás. A képmutatás, mint társadalmi jelenség, arra ut
Erős reakciók követték a két héttel ezelőtti írásomat, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjainak, de leginkább az MTA vezetőinek vetettem fel, hogy az a magatartás, amit Orbán Viktor 2010-es hatalomba kerülése óta követnek, a nemzet cserbenhagyása és a kormányzása melletti cinkosság. Egyáltalán nem lepett meg, hogy az érintett vezetők, bár tudomást szereztek az írásomról, így arról is, hogy kész vagyok a nyilvános vitára velük, egyáltalán nem reagáltak az írásomban olvasható súlyos megjegyzéseimre.
Valójában nem igazán lepte meg, hogy a Népszavában megjelent cikkemre a Klubrádión kívül csupán néhány közösségi médiacsoport (mint például az Európa Expressz, Civil Hetes, Hírvonal stb.) hívta fel a figyelmet, míg a legismertebb online platformok ez alkalommal is figyelmen kívül hagyták a témát. Megígértem, hogy nem állok meg az Akadémiánál, hiszen a nemzet cserbenhagyása kapcsán az MTA sosem volt egyedül a felelősség terhe alatt.
Palotás János: Cserben hagyta a nemzetet a Magyar Tudományos Akadémia
A folytatás főszereplőjének kiválasztására nem csupán a média társadalmi szerepének és felelősségének fontossága miatt került sor, hanem egy személyes élményem is motivált. 2023 decemberében kerestem fel a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), amelynek tagja vagyok, azzal a céllal, hogy a szövetség csatlakozzon ahhoz a panaszhoz, amelyet az Európai Bizottsághoz terjesztettek be. Ez a panasz közel ötven különböző társadalmi szervezet, politikai párt és mozgalom összefogásával készült, és célja, hogy felhívja a figyelmet a 2024-es európai parlamenti választásokkal kapcsolatos aggályokra. A panasz lényege, hogy az Európai Bizottság hatékony intézkedéseket vár el a magyar kormánytól, hogy biztosítsák a "szabad választás" feltételeit a választási kampány során. A "szabad választás" követelményei közé tartozik, hogy a választópolgárok tájékozódhassanak az eléjük tárt, tényszerű és sokszínű információk alapján, hogy valódi érdekeik ismeretében hozhassák meg döntéseiket. A választási eredményeknek pedig arányosan kell tükrözniük a szavazatok megoszlását. Nehezen vitatható, hogy ez a jogi keret, amely egyébként a magyar választási törvényben is rögzítve van, immár több mint tizenöt éve nem teljesül Magyarországon. Az Orbán-rezsim média- és pénzügyi túlsúlya, amely ráadásul rendszeresen hamis információkat terjeszt, jelentős mértékben hozzájárul az uniós és emberi jogi sérelmekhez. Mindezek ellenére a MÚOSZ vezetése meglepő módon, többségi szavazással elutasította a hiteles média egyensúlyáért indított beadványhoz való csatlakozást, ami számomra máig érthetetlen.
Ma is úgy gondolom, hogy a MÚOSZ szervezetében tömörülő újságírók felvállaltan elhatárolódnak Orbán Viktor bűnszervezetének elvtelenségétől. Mégis nagyon sokak, és mint a példa mutatja, a MÚOSZ vezető testülete tagjainak többsége esetében is tetten érhető a félelem egy feltételezett, a diktatúra által elvárt láthatatlan vörös vonaltól, amit nem szabad átlépniük,
mert akkor személyükben, személyi szabadságukban, és a még meglévő egzisztenciájukban is kihívják maguk ellen diktatúra nyílt fellépését.
Valóban megdöbbentő, hogy a demokrácia védelmében a félelem nélküli és elkötelezett média játszik kulcsszerepet, amely nem korlátozza magát saját maga által felállított határok közé. 2023 decemberében még el sem tudtam képzelni, hogy az önkorlátozás annyira eluralkodott, hogy a MÚOSZ elnökségének többsége már távolságot tart Orbán hazugságait terjesztő és a mindennapjainkat romboló propagandagépezetével szembeni uniós fellépéstől. Az én álláspontom az volt, hogy a beadvány, amelyet kidolgoztam és egy nagy létszámú konferencián mutattam be, a MÚOSZ társadalmi felelősségvállalásának jegyében, már jóval korábban az újságíró szövetség kezdeményezése kellett volna, hogy legyen az Európai Bizottság felé.
Emlékszem, Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke egyetértett, hogy a szövetség, mint a legérintettebb érdekvédelmi és szakmai szervezet csatlakozzon az Európai Bizottságnak benyújtásra kerülő panaszhoz, de ehhez előbb neki soron kívül meg kellett szereznie az elnökség jóváhagyását. Emlékszem arra is, hogy sem benne, sem bennem fel sem merült, hogy a szavazás, éppen a felvetés indokoltságának megkérdőjelezhetetlen volta okán, bármely elnökségi tagban is ellenvetéssel találkozna. És emlékszem Kocsi Ilona szavainak akadozó voltára, amikor közölnie kellett velem, hogy az elnökség többségi szavazattal elutasította a csatlakozást, és emlékszem saját döbbenetemre is, ami azóta sem változott.
Kocsi Ilona, mint elkötelezett vezető, nem reagált a megdöbbentő eredményre, és nem határolódott el az elnökség többségi álláspontjától. Miután megtudtam a döntést, arra kértem, ne fedje fel a nemmel szavazók nevét, mert ezt a kérdést majd én magam fogom feltenni a MÚOSZ következő tisztújító közgyűlésén. Akkor fogják értékelni a vezetők elmúlt időszakban végzett munkáját, és a tagok küldötteik útján új vezetőket választanak.
A tisztújító közgyűlésre 2023. május 22-én kerül sor, és én, az akkori döntésemmel összhangban, küldöttként részt veszek rajta. Az idei évre vonatkozó elhatározásom, miszerint minden leköszönő elnökségi tagnak és az új vezetőség jelöltjeinek felteszem a kérdést: "Miként szavaznának azonos helyzetben?" továbbra is érvényes. Mivel a 2026-os választás időpontja egyre közeledik, a média szerepe és felelőssége egyre hangsúlyosabbá válik. A MÚOSZ tagjaitól már megkaptam a szükséges támogatást a küldötté választásomhoz, ami nemcsak hogy megerősíti az eltökéltségemet, de a felszólalásom súlyát is növeli. Ha április 22-ig további támogató jelöléseket kapok, az még inkább hozzájárul a céljaim eléréséhez. Innentől fogva a tisztújító közgyűlés felelőssége, hogy milyen bátor és félelemmentes megbízatást fogalmaz meg az új vezetőség számára.
Az MTA következő tisztújító közgyűlésére 2026-ban kerül sor. Igaz, számos oka lehetne annak, hogy az Akadémia rendkívüli közgyűlés keretében ezt korábban, lehetőleg még idén megtegye. Jelen írásomban az Akadémia után elsősorban azért emelem ki az a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, mert a tagjaiban tömörülő médiamunkások társadalmi felelőssége a következő hónapokban meghatározó lesz, amit nem korlátozhat a félelem Orbán ordas rendszerétől.
Az itt ismertetett út és eltökéltség számomra nem csupán egy személyes tapasztalat, hanem példaként is szolgálhat sokak számára. Szeretném hangsúlyozni, hogy a demokratikus intézmények és szervezetek tagjainak mindig van, sőt, kötelezettségük is abban, hogy aktívan részt vegyenek a választott vezetők megítélésében, valamint hogy világosan megfogalmazzák az elvárásaikat. Meggyőződésem, hogy az MTA tagságának jelentős része elítéli Orbán rendszerét, ám eddig a visszafogott hozzáállásuk miatt nem követelték meg az Akadémia cselekvési és felszólalási kötelezettségét sem az egyes akadémiai osztályok, sem pedig az MTA vezetése irányából. A közelgő tisztújítás nemcsak lehetőséget teremt az Akadémia történelmi megítélésének javítására, hanem kiemelkedő felelősséggel is jár a nemzet jelenének és jövőjének formálásában.
Mostani írásom során is "érzem a levegőben" az értelmiség azon széles körének egyetértését az eddig leírtakkal, akik se nem akadémikusok, se nem médiamunkások. Ezért, ha csatlakoznék az írásomnak címet adó, az egyéni érdekek alapján számított értelmiségi matematikához, akkor itt kellene befejeznem a cikkemet, és holnaptól áramlana felém a többség elismerő gratulációja. Gratuláció, mivel bemutattam a ma elfogadhatatlan valóságának néhány felelősét.
Ők valószínűleg egy kis frusztrációt fognak érezni, de azzal, hogy a felelősöket megneveztem, egyúttal lehetőséget is adtam a többieknek, hogy elkerüljék a felelősség terhét, mintha a kialakult szituáció nem az ő hibájuk lett volna.
Ez azonban számomra a valósággal szembeni megalkuvást, képmutatást jelentené, ezért itt még nincs vége az írásomnak.
A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) legutóbbi tisztségviselői választása 2023-ban zajlott, és a következő négy évre határozták meg a vezető testületeket. A MÜK, valamint regionális szervezetei felelőssége a jogi és jogtudományi kérdések terén hasonló mértékű, mint amit az Akadémia és az MTA Gazdaság- és Jogtudományi Osztály tekintetében is megfigyelhetünk. E cinkosság és a társadalom elhanyagolása sajnos egyre nyilvánvalóbbá válik. A szakmai kamarák, így a MÜK szabályozása lehetőséget biztosít rendes és rendkívüli közgyűlések összehívására, melyek során új kihívások merülhetnek fel a vezetők számára, vagy akár új vezetők megválasztására is sor kerülhet.
A változás esélye és a rendszerváltó cselekvés tudatosítása szempontjából a szakszervezetek és más civil szerveződések helyzete sem különbözik lényegesen egymástól. Azonban fontos megjegyezni, hogy vannak eltérések. A társadalmi szinten legfontosabb szakszervezetek - mint például a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók érdekképviselete, valamint a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének tagszervezetei, továbbá az öt magyarországi közlekedési szakszervezet - esetében a hallgatás, mint cinkosság felvetése nemcsak igazságtalan lenne, hanem a valósággal is ellentétes.
A kiemelt szakszervezetek esetében is elengedhetetlen a tagság átalakulása és az új irányvonalak kijelölése, ami kizárólag rendes vagy rendkívüli közgyűlések keretében, valamint a közgyűléseket megelőző belső diskurzusok során valósulhat meg. Fontos, hogy mind a szakmai, mind a munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek esetében világosan definiáljuk a diktatúrában betöltött szerepük jelentőségét, amely jelentősen eltér a jogállami kontextustól. Egy demokratikus jogállamban a szakmai képviselet áll a középpontban, de nem kizárólagosan. Diktatórikus rendszerekben viszont elengedhetetlen, hogy az érdekképviseletek megszabaduljanak a hatalom támogatásától, hiszen az elsődleges cél már nem a hatalommal folytatott szakmai diskurzusok, hanem a demokratikus jogállam helyreállításához szükséges kritikák megfogalmazása és a társadalmi összefogás erősítése. Az aktív részvétel e cél érdekében kulcsfontosságú.
Ugyanezen elvek mentén kell átgondolniuk a jelen és jövőbeni szerepvállalásaikat a legkülönbözőbb, összegző elnevezésük alapján civil szerveződéseknek, például a nyugdíjas szervezeteknek, az önkormányzatoknak, a szabad városok összefogásának stb. Igaz, tudni kell, hogy a valóságban az állampolgárok bármely közössége által létrehozott valamennyi szervezet egyben civil szervezet is, így például a politikai pártok, politikai mozgalmak is azok, és a leírtak rájuk is vonatkoznak.
Nem véletlen, hogy a szakmai szervezetek, szakszervezetek és más civil csoportok, valamint politikai pártok lassan kiürülnek. Jelenleg sokukban rendkívül alacsony a taglétszám, hiszen a csatlakozásnak nincs valódi ösztönzője. Diktatórikus környezetben az érdekképviselet fogalma gyakorlatilag értelmetlenné válik, hiszen a hatalommal szembeni fellépés nemcsak nehézkes, hanem kockázatos is. Ennek ellenére e szervezeteknél a tagsággal kapcsolatos számolgatás mindennapi rutin, és felmerül a kérdés: mi történik, ha a hatalmat támogató tagok kilépnek? Mi lesz a törvény által előírt reprezentativitási arányokkal? Bár a tagságvesztés a tisztulás miatt minimálisnak tűnik, ha a jövőbeli tagság-bővülést is figyelembe vennék, a helyzet más megvilágításba kerülne. A hatalommal szembeni társadalmi összefogásra való tömeges csatlakozás új érdekeltségeket teremthetne, és jelentős erőt képviselne a jelenleg kívül rekedt tagok belépése révén. Azonban a számolgatás és az összefogástól való távolságtartás nemcsak a szervezetek érdekét sérti, hanem hozzájárul a lassú elhalásukhoz is, ami már most is biztosra vehető.
Egy diktatúrát csak rendszerváltással lehet demokratikus berendezkedésű társadalommá átalakítani, amely kizárólag egy társadalmi összefogás, aktív és hangos, valóban hatékony közös fellépés eredménye lehet.
A demokrácia visszaállítását célzó rendszerváltás bárki általi kisajátítása fogalmilag is kizárt, annak hangoztatása téves demokrácia értelmezésen alapszik akkor is, ha valóban a demokrácia az adott szervezet valós célja.
Készen állok arra, hogy bármikor és bármilyen demokratikus intézmény keretein belül nyilvános vitát folytassak az általam kifejtett nézetekről. Az a helyzet, ahogyan most állnak a dolgok, egyértelműen nem helyénvaló!
Ha valaki szeretné feltérképezni, hogy döntéseit inkább az érdekek vagy az értékek vezérlik, mostanában egyszerűen tesztelheti ezt a kérdést. A Tisza Párt szavazása és Orbán népszavazásnak titulált, de valójában manipulatív "véleménynyilvánító szavazása" egy lényeges kérdést vet fel: támogatnunk kellene Ukrajna EU-tagságát? A Tisza Párt nyilatkozatai arra utalnak, hogy Orbán szavazása világosan kifejezi, Magyarország számára nem előnyös Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz. Az ukrán tagság kérdése valóban lehetne egy szakmai vita tárgya, de valójában a szakmai érvek elutasítása is téves, hiszen az értékek melletti elköteleződés nem engedi meg a vita lefolytatását. Ukrajna jelenleg egy szenvedő fél, egy nemzet sorsának tragikus áldozata, így a segítségnyújtás nem csupán lehetőség, hanem morális kötelesség. Itt nincs helye sem a matematikai számításoknak, sem az egyéni érdekek latolgatásának. Az emberi érzések és felelősségek egyértelműen arra irányítanak, hogy támogatnunk kell az ukrán népet, és ennek részeként az uniós tagságuk elősegítését is.
Valami új és izgalmas dolog kezdett el kibontakozni.
Az íráson leadása után jött a hír, hogy valami elindult az MTA Gazdaság- és Jogtudományi Osztályán. Az osztály egyhangúan támogatta három tagjának a közleményét, mely szerint nincsen rendben a poloskázás: "A miniszterelnök a 2025. március 15-i állami ünnepségen elmondott beszédében több tekintetben is átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át." Jelezték azt is, hogy ha Orbán "személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet".
