Parajdon a kisebb beomlások is jelentősen hozzájárulnak a víz szennyezéséhez, és a patakokban halpusztulásokat tapasztaltak.

A román kormány területi képviselője az Agerpres román hírügynökség jelentése szerint a helyszínen elmondta: a régi bányánál jelentkező újabb kisebb beomlások csökkentik a födém hirtelen beszakadásának a veszélyét, ugyanakkor gondot is okoznak, mivel a sótömbök leszakadásával jelentős mennyiségű sós víz jut ki a bányából a Korond-patakba és a Kis-Küküllőbe. A térségben korábban hozott óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak - mondta.
A román vízügyi hatóság folyamatosan nyomon követi a sószennyezés által sújtott folyóvizeket. Csütörtök este a magyar hatóságokat is tájékoztatták a Maroson érkező sószennyezésről - jelentette be Luci Ervin, a hatóság műszaki igazgatója.
A vizek sótartalma csökkent, de a zeteváraljai és bözödújfalusi víztározókból továbbra is engedik ki a vizet, hogy hígítsák a Kis- és Nagy-Küküllő, valamint a Maros folyó vízét - nyilatkozta az illetékes. A sószennyezés pénteken reggel érte el Dicsőszentmártont. A Korond-patakon és a Kis-Küküllőn halpusztulást tapasztaltak. Különösen a Sóvárad és Erdőszentgyörgy közötti szakaszon láthatók a pusztulás nyomai, ahol összesen 50 kilogrammnyi kisebb haltetemet gyűjtöttek össze - tette hozzá az igazgató.
Székely Annamária, a Maros Megyei Környezetőrség főfelügyelője a Székelyhon hírportálnak nyilatkozott, és elmondta, hogy jelenleg főként a kisebb halak pusztulásával találkoznak. Azonban a szakemberek a nagyobb egyedek elhullására is felkészülnek. Ennek érdekében hálókat feszítenek ki a Kis-Küküllő mentén, Hargita és Maros megye határán, valamint Erdőszentgyörgy környékén, hogy hatékonyan tudják begyűjteni a vízben található elhullott halakat.
Nicolae Sebastian Soltuz, a parajdi bányát üzemeltető Salrom befektetési igazgatója hangsúlyozta, hogy két fő célkitűzésük van: az első a Korond-patak vizének összegyűjtése és biztonságos vezetékeken való átvitele a sóbánya felett elhelyezkedő, veszélyeztetett területen, míg a második a sószennyezés csökkentése.
Az igazgató tájékoztatása szerint pénteken egy újabb javaslat került napirendre. E szerint a patak vizét a bánya feletti felső szakaszon, nagy teljesítményű szivattyúk segítségével nyernék ki, majd a kritikus szakasz alatt engednék vissza a mederbe, hogy elkerüljék a sószennyeződést. Jelenleg ennek a lehetőségnek a részleteit elemzik, és minden döntést a megyei vészhelyzeti bizottsággal egyeztetnek – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy az Európai Sótermelők Szövetségének (EUsalt) képviselői is ellátogattak Parajdra, ahol két műszaki lehetőséget vázoltak fel a jövőre. Egyik a bánya megmentése a víz kiszivattyúzásával és a régi részlegek feltöltésével. A másik két új tárna nyitása kitermelési és turisztikai céllal. Utóbbi a szakértők szerint másfél évbe telne, míg a régi bánya lezárása sokkal időigényesebb és költségesebb folyamat.
Az Országos Sóipari Társaság (Salrom), amely az állami tulajdonban áll, újra súlyos problémával nézett szembe, amikor májusban a Korond-patak vize betört a parajdi sóbányába. Az árvíz néhány nap leforgása alatt teljesen elárasztotta a bánya minden szegletét, beleértve a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet, valamint a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya nem csupán Székelyföld egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, hanem évente százezrek vonzását élvezi. A bányában dolgozó bányászok megélhetése mellett a településen és környékén működő több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és munkatársainak sorsa is szorosan összefonódik ezzel a híres látványossággal.
A román környezetvédelmi miniszter véleménye szerint a parajdi bányakatasztrófa elkerülhető lett volna, ha a szükséges intézkedéseket időben végrehajtják.
Biró Barna Botond véleménye szerint a parajdi kivitelezők átértékelték a külföldi szakértők ajánlásait, ami következtében a Kis-Küküllő vízének sótartalma megemelkedett.
Vezetőkép: 2025. június 8-án munkagépek dolgoznak a Korond-patak partján, a Só-szoros azon szakaszán, ahol a parajdi sóbányába a múlt hónapban víz hatolt be. Fotó: MTI/Veres Nándor