Garami József emléke mindig velünk marad, mint egy örök példa, amely emlékeztet minket az élet mulandóságára és a kivételes emberek hagyatékára. Halála fájdalmával együtt egy újabb lehetőséget is ad arra, hogy tisztelegjünk az ő munkássága előtt, és érték

86 évesen eltávozott a magyar labdarúgás edzőrekordere, aki 797 első osztályú mérkőzésen irányította csapatait.

Bajnokságot nyert az MTK-val és az FTC-vel. Ám Garami József Pécsett vált ikonikus sportemberré, az, ahogy tinikből kinevelt egy kupagyőztes, bajnokesélyes csapatot, örök példa lehet. Elegáns volt. Öltönyben, gyakran nyakkendőben ült a kispadon. És minden megszólalása is elegáns volt. Nemcsak nyelvtanilag, lelkileg is. Tudta, hogyan kell megszólítani játékosait.

Maradandót alkothatott volna játékosként is, 17 és fél évesen bemutatkozott az NB I-es pécsi Dózsában. Tagja volt az ifjúsági válogatottnak az Európa-bajokságon, Göröcs, Kuharszky és Nagy István társaként. De sérülékenysége miatt kevés mérkőzés jutott neki az elitben, és 24 évesen alsóbb osztályban folytatta. Közben magyar-orosz-testnevelés szakos tanári diplomát szerzett, s pedagógiai készségét remekül hasznosította, amikor edzőként a fiatalokkal foglalkozott. 1985-ben ő lett a kiesésre álló Pécsi MFC vezetőedzője, és bent tartotta a csapatot. A következő évben ezüstérmes lett a PMFC-vel, majd nyert még egy bronzot és 1990-ben Magyar Kupát. A KEK-ben egyből megkapták a később a kupát elhódító Manchester Unitedet, akit kemény harcra késztettek.

A pécsi futballtörténelem legnagyobb sikereit egy olyan csapat érte el, amelynek alapjait egy kivételes edző rakta le, aki fiatal tehetségekkel dolgozott együtt. Ezek a játékosok, akik a tinédzserkorukat töltötték az ő irányítása alatt, 1985-ben diadalmaskodtak az ifjúsági bajnokságban, legyőzve a toronymagas esélyes FTC-t. Tanítványai, mint például Róth Antal, Mészáros Ferenc, Bérczy Balázs, Csoboth Róbert, Czérna Sándor, Lovász Ferenc, Márton Gábor, Megyeri Károly, Tomka János és Turi Zsolt, mindig elismeréssel beszéltek róla, hangsúlyozva, hogy tőle kapták a legfontosabb alapokat a játékhoz. Róth Antal, aki a PMFC és a Feyenoord 29-szeres válogatott középhátvédje volt, így nyilatkozott róla: „Tévedhetetlen szeme volt a tehetségek korai felfedezésében. Elvárta, hogy minden játékosunk kreatív és kombinációs játékra képes legyen, ezért gyakran sok időt szenteltünk a támadásépítési gyakorlatoknak. Kiválóan kommunikált a játékosokkal, és remekül kezelte a konfliktusokat, de soha nem kötött elvtelen kompromisszumokat.”

Turi Zsolt, a PMFC sikereiben meghatározó szerepet játszó középpályás szerint Garami József a játékosnevelésben itthon a legjobb volt: - A kilencvenes években rá kellett volna bízni a hazai utánpótlásképzés irányítását. Ha megtették volna, nem itt tartanánk - mondta.

Két évvel ezelőtt, amikor utoljára meglátogattam őt, és felidéztem "Rocsó" és a többiek dicsérő szavait, egy apró mosoly jelent meg az arcán. Akkor már a gerince miatt ágyhoz és székhez kötött betegként élt, és hatalmas örömöt jelentett számára, ha a régi pécsi játékosai felkeresték őt. Számára az a csapat volt "a csapat". Pedig később az Újpestet is megmentette a kieséstől, és azzal a csapattal ezüstöt és bronzot nyert, majd kétszer bajnoki címet és kupát hozott el az MTK-nak. Az FTC-nél is részesült kupa- és bajnoki győzelemben, de a zöld-fehérek nem vele zárták a bajnokságot, amikor aranyérmet nyertek. Kérdeztem tőle, hogyan élte meg a leváltását, és ezt válaszolta: - Azzal küldtek el, hogy egy igazi fradistát szeretnének a kispadra. Ezt el kellett fogadnom, ha a klubvezetés így döntött.

Arcán nyoma sem volt sértettségnek, ahogy akkor sem, amikor a szövetségi kapitányi múltjáról kérdeztem. 1987-ben négy meccsen ő vezette a válogatottat, aztán mégsem őt nevezték ki. - Több jelölt is volt. Én is az voltam. Valami miatt jobban bíztak másban - összegzett egykedvűen.

Garami József mindig is egyfajta rejtélyes távolságot tartott a mérkőzések hevében. Miközben a stadionban a szurkolók hangos üdvrivalgással és szenvedéllyel szurkoltak, ő, mintha egy másik dimenzióban létezett volna, csendben figyelte az eseményeket. A játékvezetőket sem ostorozta, pedig a szívében izzott a düh, amikor úgy érezte, hogy a bírói döntések a csapata ellen szólnak. Ezeket a gondolatokat azonban csak magában tartotta; a nyilvánosság előtt nem engedett teret az érzelmeinek. Azt vallotta, hogy a játékosai a prioritásai, nem a bírók. A meccsek során még a saját játékosaival sem emelte fel a hangját. - Minden fontos dolgot előre átbeszélünk - magyarázta nekem a higgadt fellépését -, ha valami félreértés adódik, az a saját felelősségem.

Utolsó találkozásunkkor megemlítette, hogy jó lett volna kipróbálni magát edzőként külföldön. Hívták, de nem ment. Nagyon szeretett Pécsett élni, a haverokkal, a két gyermekével és a feleségével. A párja is pedagógus volt, az egyetemen ismerték meg egymást. Akkor öt éve veszítette el a feleségét. - Nagyon szép házasság volt a miénk - suttogta megrendülten. - Elmondhatatlanul hiányzik.

Immár együtt vannak újra.