Salamon király, a szomorú bölcs, akinek szívében a tudás fényessége ragyogott, de lelke mégis súlyos terheket cipel. A hatalom csúcsán állva, mindennapi döntései árnyékában a boldogságot keresi, ám úgy tűnik, hogy az elérhetetlen távolságban rejtőzik. Böl
Salamon 1053 körül látta meg a napvilágot. Ekkor édesapja, a később I. András néven ismertté vált uralkodó, miután nagyapját, Vazult megfosztották látásától, száműzetésben élt a Kijevi Rusz területén.
Édesanyja a kijevi Anasztázia hercegnő volt, akinek származása különleges fényt adott a családnak. A szülők együtt tértek vissza Magyarországra, amikor az Orseolo Péter ellen lázadók édesapját, Salamon királyt, visszahívták a trónra. Salamon már fiatalon elhatározta, hogy biztosítja fiának, a trónörökösnek a jövőjét, így korán, ifjabb királlyá koronázta őt. Fivére, Béla, akit szintén fontos szerepre szántak, próbára volt téve: vajon megelégszik-e a hercegséggel, vagy az ambíciója készteti majd arra, hogy a trónra törjön. (Ezek a történések mélyen összefonódtak a Korona és kard történetével.)
Akárcsak apja, Salamon is igyekezett megszilárdítani hatalmát azzal, hogy unokatestvéreinek, Béla fiainak - Gézának, a későbbi Szent Lászlónak és Lambertnek - átengedte a dukátust, vagyis a hercegi tartományt. Helyzetét azonban tovább nehezítette, hogy uralkodása idején előbb a betörő kunok, majd a besenyők támadásait is vissza kellett vernie.
1063-ban házasságot kötött IV. Henrik császár testvérével, Judittal, aki hat évvel idősebb volt tőle.
A rendelkezésre álló források eltérő álláspontokat képviselnek a gyermekük születésével kapcsolatban. A német dokumentumok azt állítják, hogy valóban volt egy lányuk, Zsófia. Más források viszont arról számolnak be, hogy Judit már az 1080-as évek elején elhagyta Salamont, és Regensburgba költözött vissza.
Amikor Salamon a besenyőkkel kötött szövetség keretében harcolt, és egy csata után nyom nélkül eltűnt, Judit szívét elborította a gyász, és azt hitte, hogy férje már nem tér vissza. Egy év múlva, a fájdalom ellenére, újra bátorságot merített, és újra férjhez ment. Második párja I. Ulászló lett, akivel három gyermekáldásban volt része.
1074-re Salamon király és a hercegek között annyira elmérgesedett a helyzet, hogy Mogyoród közelében fegyveres összecsapásra került sor. A harc során Salamon súlyos vereséget szenvedett el. A krónikák tanúsága szerint a tragikus események hátterében az állt, hogy a király túlságosan is figyelmen kívül hagyta Vid ispán tanácsait, aki a végletekig eltorzult és romlott javaslataival a gonosz szellem szerepébe süllyedt. Ezzel szemben Ernyei ispán békülésre ösztönző intelmeit nem vette komolyan, ami végül a katasztrófához vezetett.
1077-ben, amikor László király trónra lépett, Salamont hazahívta az országba, de érkezése után csupán a visegrádi torony foglya lett, amely később Salamon-torony néven vált ismertté. 1083-ig, Szent István király szentté avatásáig nem kaptak tőle szabadlábat. Ezt követően azonban eltűnt a közéletből: Pólába vonult vissza, ahol szerzetesként élt, elvonulva a világ zajától.
