Tóth Szilárd, a neves politológus hangsúlyozza, hogy a határon túli magyar pártoknak fel kell készülniük a Fidesz utáni időszakra. Szerinte elengedhetetlen, hogy ezek a politikai alakulatok proaktívan alakítsák stratégiáikat, és alkalmazkodjanak a változó
Húsz éve tartották a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, a mérleg ma: gondosan kiépített kormányzati klientúra és drámai népességfogyás Magyarország határain túl. Van-e forgatókönyve a kisebbségi magyaroknak a Fidesz utáni politikára?
Paradoxon rejlik abban, hogy a kettős állampolgárságról húsz évvel ezelőtt tartott népszavazás nem csupán a határon túli magyarok befogadásáról szólt, hanem a kizárásukról is. A határon túli magyar közösségek, amelyek figyelemmel kísérik a magyar politikai eseményeket, a régi baloldal „ősbűnének” tartják, hogy 2004-ben ellenezték a kettős állampolgárság bevezetését. Ezt az álláspontot úgy értelmezhették, hogy a baloldal nem tartja prioritásnak az ő érdekeik képviseletét, és nem csupán politikai és szociális jogokból kívánják őket kizárni, hanem egyenesen a nemzeti közösségből is. Akár megalapozott, akár nem, ez a narratíva az elmúlt két évtizedben mítosszá vált, mély nyomot hagyva a határon túliak és a magyar politika viszonyában.
Ugyanakkor a népszavazás volt az első politikai esemény 1989 után, ami határon túliak tömegét vonta be a magyarországi belpolitikába - a Fidesz támogatóivá tette őket. Azóta nőtt meg a határon túli magyaroknak az a részhalmaza, amely egyáltalán érdeklődik a magyarországi politika iránt. A részhalmazhoz tartozóknak közismerten homogén politikai attitűdjei vannak és 2014 óta ugyanúgy szavaznak. Minimális hatásuk van az Országgyűlés összetételére - hol egy, hol két mandátum hovatartozását döntik el.
A 2004-es népszavazás hasonlóan mély benyomást gyakorolt a határon túli magyar pártokra, mint a későbbi választópolgárokra. Például 1989 után sokáig mindkét nagyobb vajdasági magyar párt - előbb a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, majd annak felbomlása után a Vajdasági Magyar Szövetség - az "egyenlő távolság elvét" követte az anyaországi belpolitikát illetően. Konszenzus volt arról, hogy minden magyarországi párttal célszerű korrekt viszonyt ápolni - elvégre a "pesti" kormányok jönnek-mennek, a kisebbség viszont mindig rá fog szorulni az anyaország támogatására.
2004 után az MSZP-SZDSZ kormányzati politikája, amely a határon túli magyar közösségek irányába kirekesztőnek tűnt, megbontotta a korábbi konszenzust. Ekkor indult meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) és más, kisebb vajdasági magyar pártok közeledése a Fideszhez. E folyamat csúcspontja 2010-ben alakult ki, amikor ez a kapcsolat hivatalos szövetséggé formálódott. Pásztor István, a VMSZ akkori vezetője, bölcsen észlelte, hogy Magyarországon hosszú időn keresztül nem várható kormányváltás, így a kisebbségi érdekek érvényesítéséhez már nem elég az "egyenlő távolság elve", hanem közvetlen kapcsolat kialakítása vált szükségessé Orbán Viktorral. Pásztor tudatosan megszüntette a baloldallal való kapcsolatait, és pártját a Fideszhez "házasságra" léptette. E lépés, amelyet korábban egyetlen kisebbségi vezető sem tett, új korszakot nyitott a vajdasági magyar politikában.
Mostanáig úgy tűnt, a magyarországi politika iránt érdeklődő határon túliak attitűdjei és szavazási szokásai rövid távon nem fognak változni. Szerepe volt ebben 2004 mítoszának, és szerepe volt annak is, hogy a magyarországi baloldalt semmi sem ösztönzi elég erőteljesen a fennáló viszonyok átrendezésére. Hiába a régi baloldal - MSZP, DK, SZDSZ - "ősbűne" a 2004-es "nem", a magyarországi politika iránt érdeklődő határon túliak (elsöprő többsége) szemében a később alakuló baloldali, liberális és zöld pártok semmivel sem váltak elfogadhatóbbá, mint a korábbiak.
A 2010-es állampolgársági és az azt követő választójogi reform beemelte a határon túliakat a politikai közösségbe, és ez elvileg minden pártot arra ösztönöz, hogy nyisson az új választói csoport felé, és próbáljon a körükben mobilizálni. Ám nem biztos, hogy a baloldali pártoknak érdemes a határon túl kampányolniuk. A baloldal szavazóbázisának egy része elutasítja a határon túli ügyek tematizálását - így a határon túli politizálás akár szavazatvesztéssel is járhat Magyarországon.
A magyar baloldal nézőpontjából a határon túli közeg nem csupán "ellenséges", hanem meglehetősen korlátozott is. Az ellenzéki pártok számára a határon túli kampány rengeteg befektetett erőforrást igényelne, ám valószínű, hogy a megszerezhető szavazók száma rendkívül alacsony lenne. Ennek fényében kétséges, hogy a mandátumok elnyerésére elegendő lenne ez a stratégia. Így tehát ésszerűtlen lenne a már amúgy is véges forrásaikat és aktivista hálózatukat ilyen módon hasznosítani.
Kíváncsian várjuk, mi fog kibontakozni a jövőben, különösen, ha a Fidesz továbbra is gyengélkedik. Úgy tűnik, a demográfiai trendek kedvezően alakulnak a DK számára: a magyar közösségek létszámának csökkenése egyre inkább csökkenti a határon túli szavazatok súlyát, ezzel együtt pedig a lemondott kampányokból származó potenciális veszteségeket is. Az egyetlen tényező, ami ezt megváltoztathatná, ha Romániában és Szlovákiában, ahol a legnagyobb magyar közösségek élnek, hirtelen megnövekedne a magyar politikai események iránti érdeklődés.
A lényeges kérdés persze az, hogy a régi ellenzék "ősbűnét" nem magán hordozó Magyar Péter pártja vajon képes lesz-e – ha egyáltalán van kedve hozzá – átalakítani a határon túli politikai tájat. Kiderül, hogy sikerül-e megszólítania a határon túli szavazókat, és hogy milyen könnyű vagy nehéz lesz számára a pártokkal való együttműködés. Jelenleg a határon túli magyar politikai formációk nagyrészt a fideszes klientúrához kötődnek, és eddig nem igazán mutattak érdeklődést a változó irányok iránt.
A perverz befogadás Magyarországon és a kirekesztettség otthon: két olyan fogalom, amelyek mélyen beágyazódtak társadalmunk struktúrájában. Az identitáskeresés és az elfogadás vágya sokakat arra kényszerít, hogy újraértelmezzék a helyüket a közösségben. A sokszínűség ünneplése mellett gyakran tapasztalhatunk előítéleteket és diszkrét kirekesztést, amely megnehezíti az egyéni életek kiteljesedését. Az otthon nem csupán egy fizikai hely, hanem a biztonság és a szeretet érzése is; amikor ez a biztonság meging, a kirekesztettség élménye még fájóbbá válik. A társadalmi diskurzus új irányokat keres, hogy a befogadás valóban mindenki számára elérhető legyen, és a különbségeket ne hátrányként, hanem értékként kezeljük.
A 2004-es népszavazás következményeként, valamint a Fidesz 2010-es hatalomra kerülésével bevezetett törvények révén a határon túli magyarokat - vagyis egy jelentős részüket - különös módon vonták be a magyar belpolitikába. E folyamat nem valódi állampolgárokként kezelte őket, hanem inkább kliensekként, akiknek sorsa a politikai hatalom kezében van. Meglepő, hogy egy ilyen széles választói csoportban teljesen hiányoznak a politikai törésvonalak, és mindenki egy irányba szavaz. Azonban a helyzet korántsem ennyire egyértelmű: csupán azok a határon túliak élnek a levélszavazat lehetőségével az országgyűlési választások során, akik azt érzik, hogy az anyaország dolga támogatni őket, akik érdeklődnek a magyar politikai események iránt, és akik a Fidesz politikai irányvonalát képviselik.
Valószínű, hogy sokan közülük azért választják a Fideszt, mert úgy érzik, a baloldal nem tekinti őket a nemzet szerves részének. Emellett valószínű, hogy sokan tipikus kliens viszonyban állnak a Fidesszel: a határon túliak önérdekből és hálából szavaznak a kormánypártra, és főként azért mutatnak ellenségeskedést a baloldallal szemben, mert félnek attól, hogy kormányváltás esetén csökkenthetik a külhoni támogatásokat. Az erényes állampolgár azonban nem így cselekszik. Ideális esetben rendelkezik valamilyen elképzeléssel a közjó fogalmáról, és a szavazatát nem lehet megvásárolni. Ezzel szemben a Magyarországon szavazó határon túliak sajnos nem igazán felelnek meg ennek a mércének: jogilag talán állampolgárok, de szokásaik és "politikai kultúrájuk" alapján nem tekinthetők annak.
A levélszavazatok az országgyűlési választáson nem tükrözik hűen a határon túli közösségek valós helyzetét és véleményét.
