Villáminterjú Mezei Gabriellával: A folyamatos változás művészete Mezei Gabriella, a dinamizmus és az innováció megtestesítője, a közelmúltban osztotta meg velünk gondolatait a változásról és annak fontosságáról az életünkben. „Szeretem a folyamatos vált

- A reggel szöszmötöléssel indul, mindkét gyerekem bebújik mellém az ágyba, és cseverészünk, ölelés van, simogatás, szeretet. Ilyenkor óriásnak érzem magam, és erősnek. Békésen indul a reggel.

A legkiemelkedőbb tulajdonságom talán az empátia. Mindig igyekszem megérteni mások érzéseit és nézőpontjait, ami segít abban, hogy támogató és figyelmes legyek a környezetemben. Ezen kívül nyitott vagyok az új tapasztalatokra és folyamatosan törekszem a fejlődésre.

- Legjellegzetesebb tulajdonságom a kitartás és a feltétel nélküli alkalmazkodás.

- És a tökéletes boldogság számodra?

- A tökéletes boldogság mostanában az, amikor sikerül tiszta cipővel, nyugodtan elindulni otthonról, és időben megérkezni valahová, vagy amikor reggel felhúzom a kedvenc zoknimat. Egyébként

ilyenkor tudok figyelni a körülöttem lévő világra, és ez boldogsággal tölt el.

A legkedvesebb időtöltésem az olvasás, mivel ez lehetőséget ad arra, hogy más világokba kalandozzak, különböző karakterek bőrébe bújjak, és új gondolatokkal ismerkedjek meg. Emellett szeretek a természetben sétálni, ahol a friss levegő és a csend csodálatos inspirációt nyújt. A kreatív írás is közel áll a szívemhez, hiszen saját történeteimet megalkotva kifejezhetem a gondolataimat és érzéseimet. Te milyen tevékenységeket élvezel a legjobban?

- A tervezgetés. Egy tárgy újragondolása, egy lakás átrendezése, egy ruhadarab újratervezése. Szeretem a folyamatos változást.

Hol lenne az a hely, ahol a legjobban éreznéd magad?

Bárhol is legyek a Földön, ha szeretetteljes és barátságos emberek vesznek körül, az otthonommá válik. Tényleg, bármilyen helyszín tökéletes lehet.

A hétköznapi hősök számomra azok az emberek, akik minden nap apró, de jelentős tettekkel formálják a világot körülöttünk. Lehetnek ezek a szomszédaink, akik mindig segítenek, ha bajban vagyunk, vagy a tanárok, akik inspirálják a gyerekeket a tudásra és a kreativitásra. Azok a munkahelyi kollégák, akik önzetlenül támogatják egymást, vagy az önkéntesek, akik idejüket és energiájukat áldozzák mások javára, mind-mind hétköznapi hősök. Ők azok, akik csendben, észrevétlenül, de annál nagyobb hatással alakítják a közösséget, és emelik a mindennapok színvonalát. Az igazi hősiesség gyakran a kicsi, de jelentős döntésekben rejlik, amelyeket a szeretet és a felelősség vezérel.

Csergő Aranka néni jutott eszembe, egy igazi hős, aki a testi korlátai és kora ellenére bátran néz szembe a mindennapok kihívásaival. Érdeklődése és tettrekészsége végtelen, mindig készen áll új kalandokra és felfedezésekre. De...

és minden apát, illetve férfit, aki nyomon tudja követni a saját, párja, családja dinamikájának alakulását, fejlődését. Ez biztonságérzéssel tölt el. A játszótéren szoktam ezeket figyelni, tanulságos.

A legjobban azt bánom, hogy néha nem éltem meg a pillanatokat úgy, ahogy kellett volna. Olykor túlságosan a jövőn vagy a múlton rágódtam, és ezzel elszalasztottam a jelen adta lehetőségeket. Az élet apró örömeit, a barátokkal való nevetéseket vagy a csendes estéket, amikor egy jó könyv társaságában töltöttem az időt, sokszor nem értékeltem eléggé. Most már tudom, hogy minden egyes perc értékes, és igyekszem jobban megélni a mostot.

- Azt bánom, hogy nem vállaltam fiatalabb koromban gyereket.

Milyen dolog rettent el leginkább?

Aggódom, hogy valami rossz dolog érheti a gyermekeimet.

Mi az a legértékesebb kincs, amit birtokolsz?

Az igazi kincsem az erőm, és ha konkrét tárgyakra gondolok, akkor a nagymamám régi varrógépe és egy gyönyörű hegyi kristály jut eszembe.

A legboldogabb pillanatomra egy nyári napon emlékszem, amikor a családommal együtt a Balaton partján pihentünk. A napfény aranyló csillogása a víz tükrén, a szél lágy simogatása, és a nevetések, amelyek körbeöleltek bennünket, mind hozzájárultak ahhoz a varázslatos érzéshez, ami megtöltötte a szívemet. A fűben ülve, a piknik finomságait majszolva, és a gyerekek játékát figyelve egy olyan boldogságot éreztem, amelyet sosem fogok elfelejteni. Az egyszerű, de felejthetetlen pillanatok varázsa tette ezt a napot igazán különlegessé.

A természetben érzem magam a legboldogabbnak; ott élem meg a legteljesebb szabadságot. Hirtelen eszembe jutott egy különleges hely, a Szent Jakab út végén, Muxiában, ahol az óceán morajlása mellett állt egy templom. Emlékszem, hogy a zsebemben két mandulamag lapult, amelyeket még az út elején gyűjtöttem össze. Ez a pillanat, ezek az apró kincsek együtt egy hatalmas boldogsággal töltöttek el.